BIZALOM ÉS KÉTSÉG

A kereszt előtt mi volt a baj Péter lelkületével (Mt 26:31-35)?

Péter nem volt egyenrangú ellenfele a gonosznak, mégis saját erejéből próbált meg ellenállni kísértéseinek. Elbizakodottságában el sem tudta képzelni, hogy milyen válság közeleg. A főpap udvarán egy szolgálólány kérdésére remegve tagadta meg Urát (Mt 26:69-75). Jézus azonban előzőleg figyelmeztette: „Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed” (Lk 22:31-32). Jézus szavai pontosan bemutatták Péter lelkiállapotát. Saját erejében bízva eltávolodott az Úrtól. Ezért fogalmazott Jézus így: „te azért idővel megtérvén…”. Péternek lelki ébredésre, magatartásbeli változásra, reformációra volt szüksége.

Mit tudhatunk meg Tamásról Jn 20:24-29 szakaszából? Milyen tanulságot vonhatunk le ebből az esetből?

Péternek és Tamásnak volt egy feltűnő közös tulajdonsága: nagyon is emberi oldalról közelítettek a hithez. Péter a saját képességeiben bízott, Tamás pedig abban, amit látott. Emberi ítéletre hagyatkoztak, ami nem tévedhetetlen. Pünkösd azonban változást hozott. A már megújult Péter félelem nélkül prédikált, és háromezren megkeresztelkedtek azon a napon (ApCsel 2:41). Az apostol tisztában volt vele, hogy nincs ereje meggyógyítani a sánta férfit, Jézus azonban képes rá, így a csoda meg is történt (ApCsel 3:2-9). Amikor a hatalom képviselői megkísérelték elhallgattatni, Péter kijelentette: „nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk” (ApCsel 4:20). Egészen megváltozott, mint ahogy Tamás is, aki állítólag hajóra szállt és Indiába ment az evangéliumot hirdetni. Sokkal többet nem tudunk ugyan róla, abban azonban biztosak lehetünk, hogy pünkösd után ő is új ember lett.

Kihez hasonlít jobban a természetünk? Péteréhez vagy Tamáséhoz? Mit tanulhatunk a történetükből, hogy mi ne kövessünk el az övékéhez hasonló hibákat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 3. negyedév

Ébredés és reformáció

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: