„Isten az örök élethez vezető út kapujában helyezte el a hitet, és az egész utat összeköti a készséges engedelmesség világosságával, békéjével és örömével. Aki ezen az úton halad, mindig maga előtt látja Krisztusban nyert magasztos elhívatásának jelét. Állandóan szeme előtt lebeg a jutalom. Isten parancsai igazságot, örömet és békességet jelentenek neki a Szentlélekben” (Ellen G. White: In Heavenly Places. 183. o.).

„A Szentlélek ígérete nem korlátozódik sem korra, sem fajra. Krisztus kijelentette, hogy Lelkének isteni befolyása követőivel lesz a világ végezetéig. Pünkösd napjától a jelen időig el is küldte a Vigasztalót mindazoknak, akik magukat teljesen az Úr szolgálatára szentelték. Mindazokhoz, akik Krisztust elfogadták személyes Megváltójuknak, eljött a Szentlélek mint tanácsadó, megszentelő, vezető és tanú. Minél szorosabb kapcsolatban éltek a hívők Istennel, annál világosabban és erőteljesebben tettek bizonyságot Megváltójuk szeretetéről és megmentő kegyelméről. Férfiak és nők, akik az üldöztetés és megpróbáltatás hosszú évszázadai alatt a Lélek segítségét nagy mértékben érezték életükben, jelként és csodaként álltak a világban. Angyalok és emberek előtt bizonyították a megváltó szeretet átformáló hatalmát” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 32. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Olvassuk el ApCsel 5:1-11 szakaszát! Mit tanulhatunk ebből a fontos, ugyanakkor bizonyos fokig félelmetes történetből? Vajon miért kellett azonnal elszenvedniük tetteik szörnyű következményeit?

2) Beszélgessünk még a csütörtöki résznek arról a gondolatáról, hogy Jézus „önmagát megüresíté” (Fil 2:7), így teljesítve jövetele célját. Ezt az elvet hogyan alkalmazhatjuk a saját hitéletünkben? Miért olyan fontos az önmegtagadás, meghalni az énünknek, főként ébredésre és reformációra törekedve?

3) „Majdnem ráveszel engem, hogy kereszténnyé legyek” (ApCsel 26:28). Beszélgessünk még a csoportban arról, hogy mi minden következett e végzetes szavakból!