Engedelmesség: az ébredés gyümölcse

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 26:69-74; Apostolok cselekedetei 5:28-32;

6:3-10; 9:1-9; Fil 2:5-8

„Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10:4-5).

Az 1904-es walesi ébredési mozgalom jó példa arra, hogy a lelki éledésnek milyen hatása van a hétköznapi életben. Evan Roberts és néhány barátja komolyan imádkozni kezdett a Szentlélek kitöltetéséért. Közbenjáró imádságokat mondtak, tanulmányozták a Szentírást és sokat beszéltek a hitükről.

Erre válaszul Isten kiárasztotta rájuk Szentlelkét. Sokak élete megváltozott. Hat hónap leforgása alatt Wales kis földjén százezerre nőtt a megtérők száma. Országszerte megmutatkoztak az ébredés következményei. Az emberek naponta, ezrével mentek a templomokba imádkozni. A durva, káromkodó szénbányászokból kedves, udvarias úriemberek lettek. Még a bányalovaknak is új parancsszavakat kellett megtanítani, mert a munkások már nem szitkozódva beszéltek. A megtért szív hatására átalakult az életük, engedelmesek lettek. Ez az igazi ébredés cáfolhatatlan bizonyítéka!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 3. negyedév

Ébredés és reformáció

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: