AZ IGAZSÁG NAPJA

Előzőleg a nép megkérdezte: „Hol van az ítéletnek Istene” (Mal 2:17)? A 4. fejezet elején komoly ígéret hangzik, amelyben Isten kijelenti, hogy egy nap majd igazságot tesz a világban. Ennek következtében az önteltek és a gonoszok úgy megsemmisülnek, mint ahogy a pozdorja elég a tűzben. A pozdorja a len és a kender zúzásakor, a növényi rostok közti fás részekből keletkező hulladék, az égő kemencébe vetve pillanatok alatt elhamvad. Az Úr napján a tűz lesz a pusztító elem, Noé idejében pedig a víz volt az.

Milyen éles ellentétet mutat Malakiás próféta könyve 4. fejezete a megváltottak és az elveszettek között? Lásd még 5Móz 30:19; Jn 3:16!

Az 1. vers írja le, hogy milyen sorsra jutnak a gonoszok, az igazak elkövetkező áldásairól pedig a 2. versben olvasunk. „Hol van az ítéletnek Istene?” A kérdésre itt újabb választ találunk, ez alkalommal azonban egy megerősítéssel, hogy biztosan eljön az idő, amikor az „igazságnak napja” felkel, „és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt”. Az igazság napjának feltámadása az új nap hajnalára utaló hasonlat, amikor az üdvösség történelmének új korszaka kezdődik. Abban az időben egyszer és mindenkorra, örökre elpusztul minden rossz, gonosz, a megváltottak pedig élvezni fogják mindannak az igazi gyümölcsét, amit Krisztus értük tett. Attól kezdve az egész világmindenség örökre biztonságban lesz.

Könyve végén Malakiás próféta két dologra figyelmeztet, ami jellemző a bibliai hitre. Először is arra szólítja népét, hogy emlékezzenek meg Isten kinyilatkoztatásáról, amit Mózes által adott, vagyis a Biblia első öt könyvéről, az Ószövetség alapjáról.

Azután említést tesz Illés prófétai szerepéről. Ez a Szentlélekkel teljes próféta megtérésre hívta a népet, hogy térjenek vissza Istenhez. Jézus Keresztelő Jánosban látta e prófécia teljesedését (Mt 11:13-14), hitünk szerint azonban lesz egy végidei teljesedése is ennek a jövendölésnek, amikor Isten népe félelmet nem ismerve hirdeti az Úr üzenetét a világnak. „A hűséges Illés jelképezi azokat, akiknek utat kell készíteni Krisztus második adventje előtt, mint ahogy János is Illés lelkével jött Krisztus első adventjének utat készíteni” (Ellen G. White: Counsels on Health. 72-73. o.).

Hogyan kell betöltenünk ezt a szent szerepet? Hogyan tudjuk végezni feladatunkat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 2. negyedév

Nagy tanulságok a kispróféták írásaiból

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: