Amikor a matrózok a tengerbe dobták Jónást, egy hatalmas hal nyelte le a prófétát – Isten késztetésére. Jónás bizonyára azt gondolta, hogy a halál lehet az egyetlen kiút, amivel elkerülheti a ninivei megbízatást. Csakhogy a nagy hal (a történet nem bálnának nevezi) a megmentés eszköze lett a próféta számára. Jónástól eltérően ez a teremtmény azonnal engedelmeskedett Isten parancsának (Jón 2:1, 11).

Isten gondviselése bámulatosan munkálkodott itt, és még ha némelyek gúnyos szavakkal is illetik a történetet, Jézus tanúsította a hitelességét (Mt 12:40), sőt, halálának és testben való feltámadásának szimbólumaként említette.

Jónás próféta könyve 2. fejezetét gyakran Jónás zsoltáraként emlegetik. Miről olvashatunk ebben a részben? Milyen lelki tanulságokat találunk benne?

Zsoltárában Jónás arról szól, hogy Isten megszabadította a tenger veszélyes mélységéből. Ez a könyv egyetlen költői szakasza. A próféta felidézi segélykérő imáját, amit akkor mondott el, amikor a biztos halállal szembenézve süllyedt lefelé a mély vízben. Egészen világosan látta, hogy Isten mentette meg, amiért hálát ad neki. Maga az ének is azt mutatja, hogy Jónás jól ismerte a bibliai Istent dicsőítő és hálazsoltárokat.

Jónás fogadalma valószínűleg hálaáldozatot jelent. A próféta hálás volt Istennek, mert ugyan megérdemelte volna a halált, az Úr mégis különös kegyelmet tanúsított iránta. Engedetlensége dacára is Isten hűséges szolgájának tartotta magát, mivel nem tért át a bálványimádásra. Számos jellemhibája ellenére ekkor elhatározta, hogy ezúttal megpróbálja hűségesen teljesíteni, amire elhívta az Úr.

Néha igen súlyos dolognak kell történnie ahhoz, hogy kitárjuk a szívünket az Úr előtt, egyedüli reménységünket, szabadulásunk kizárólagos zálogát lássuk benne. Gondolkodjunk el egy olyan esetről, amikor éreztük, hogy az Úr közbelépett az életünkben! Miért olyan könnyű elfeledkezni Isten vezetéséről, sőt csodáiról is, ha újabb próbák érnek?