Minden nép Ura (Ámósz)

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Királyok 8:37-40; Ézsaiás 58;

Ámósz 1-2; 4:12-13; Abdiás; Lukács 12:47-48

„Ordít az oroszlán: ki ne rettegne? Az én Uram, az Úr szólt: ki ne prófétálna” (Ám 3:8)?

KULCSGONDOLAT: Az embertelen tettek Isten elleni bűnnek számítanak, és az Úr akként is ítéli majd meg azokat.

A Szentírásban az oroszlánt általában az állatok királya szimbólumának tartják. Megjelenését ellenállhatatlan erő, fenség, ugyanakkor vad, pusztító erő kíséri. Az oroszlán hangját akkor is lehet hallani, amikor éppen nem vadászik, üvöltése kilométerekre elhallatszik. Isten elküldte az izraelitákhoz Ámószt, a pásztort, hogy figyelmeztesse őket: oroszlán üvöltését hallotta. Ez az oroszlán pedig nem más, mint az Úr! Ámósz próféta a Szentlélek ihletése alatt az oroszlán üvöltéséhez hasonlította, ahogyan Isten a népekhez, köztük saját népéhez is szól (Ám 1:2; vö. 3:8).

Az Úr arra hívta el Ámószt, hogy prófétáljon az emberiség elleni bűnöket elkövető népeknek. Ahhoz a társadalomhoz is kellett szólnia, amelyben a kiváltságos és vallásos emberek békességben, jómódban éltek, de elnyomták a szegényeket, teret engedtek a tisztességtelen üzletnek és megvesztegették a bírákat. Ezen a héten azt fogjuk meghallgatni, hogy mit szólt az Úr az efféle aljas tettekhez.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2013. 2. negyedév

Nagy tanulságok a kispróféták írásaiból

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: