TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„’A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mind örökké’ (5Móz 29:29). Hogy Isten miként valósította meg a teremtés művét, azt Ő soha nem nyilatkoztatja ki az embereknek; az emberi tudomány nem tudja kikutatni a Magasságos titkait. Teremtő hatalma éppoly megfoghatatlan, mint létezése” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 83. o.).

„Ez a sűrű sötétség elrejtette Isten jelenlétét. Isten tette sátorává a sötétséget, és ez a sötétség eltakarta dicsőségét az emberek szemei elől. Isten és szent angyalai a kereszt mellett voltak. Az Atya Fiával volt. Jelenlétét mégsem nyilvánította ki. Ha dicsősége elővillant volna a felhőből, akkor minden emberi szemtanú megsemmisült volna. Ebben a félelmetes órában az Atya nem vigasztalta meg jelenlétével Krisztust. Jézus egyedül taposta a szőlőprést, és az emberek közül senki sem volt vele” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 661. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Hogyan kapcsolódik az evangélium a teremtés történetéhez? Mózes első könyve első három fejezetének mely elemei döntően fontosak az evangélium szempontjából? Miért mondjuk azt, hogy Jézus története Mózes első könyve történelmi hitelességén nyugszik? Hogyan hangozna Jézus története, ha Ádám és Éva nem létezett volna?

2) A Biblia fenntartja, hogy Isten természetfeletti folyamatok által hajtotta végre a teremtés munkáját. E folyamatokat a tudomány nem vizsgálhatja, csupán külön kinyilatkoztatás útján ismerhetők meg. Ezért nem érhet meglepetésként, hogy létezhet feszültség a Biblia és a tudomány között. Miért volna téves azt feltételezni, hogy a tudomány képes lesz magyarázattal szolgálni Isten minden teremtő tettére?

3) Jel 14:6-7 értelmében milyen kapcsolatot találunk az evangélium, a teremtés és az ítélet között?

4) A keresztény tanítások bírálói gyakran így érvelnek: Jézus előre tudta, hogy noha meg kell halnia, utána azonban majd feltámad. Akkor halála miért lett volna olyan nagy dolog, hiszen csak rövid ideig tartott? Mivel válaszolhatunk erre az ellenvetésre Mt 27:4 verse és az iménti, a Jézus élete című könyvből vett idézet alapján?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: