„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jak 1:17). Hogyan segít ez a szöveg meghatározni a sáfárság bibliai koncepciójának alapját?

Hajlamosak vagyunk a sáfárságra csak az anyagiak összefüggésében gondolni, amint azonban e heti tanulmányunkban is láttuk, a sáfárság ennél sokkal szélesebb kört érint. Viszont akár a pénzről, akár környezetvédelmi szempontokról, akár a saját egészségünkről legyen is szó, a helyes sáfárságnak vannak bizonyos alapelvei, amelyek igazából a teremtés tanában gyökereznek, amint azt Mózes első könyvéből megismerhetjük. Végeredményben, mivel Isten a Teremtőnk és mivel mindenünket tőle kaptuk ajándékba, kötelesek vagyunk a ránk bízottakat jó sáfáraiként gondozni.

Hogyan mutatja be Mt 25:14-30 példázata a jó sáfár jutalmát? Mi ennek a példázatnak az üzenete a sáfárság általános elveivel kapcsolatban?

„Krisztus rábízza szolgáira azt, ’amije’ van, hogy szolgálatában hasznosítsák. Megszabja ’kinek-kinek a maga dolgát’ (Mk 13:34). A menny örökérvényű tervében mindenkinek megvan a maga helye. Mindenkinek együtt kell működnie Krisztussal lelkek megmentésén. Amilyen biztos, hogy a mennyben megvan az a hely, amelyet Isten nekünk készített, olyan biztos az is, hogy a földön van olyan feladat Isten szolgálatában, amelyet személy szerint nekünk kell elvégeznünk” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 224. o.).

Mit kezdünk a ránk bízott talentumokkal (ne feledjük, hogy minden jó „felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá”)? Milyen döntések meghozatala segíthet hozzá, hogy ajándékainkat még jobban tudjuk hasznosítani az Úr művének szolgálatában?