Egy tudós kétségbe vonta, hogy szükség volna Istenre. Hangoztatta, hogy ő is képes embert teremteni, csakúgy, mint Isten. Az Úr erre így felelt: „Rendben van, tedd meg!” A tudós elkezdte összegyűjteni a port, de Isten megállította: „Várj egy percet! Használd azt a port, amit te teremtettél!”

Persze csak a fantázia szüleménye ez a történet, de világos, hogy mire mutat rá: egyedül Isten képes a semmiből valamit teremteni. A világegyetemben minden anyag Istentől származik, beleértve a mi világunkat, javainkat, a testünket is. Ő a törvényes tulajdonosa mindennek.

Milyen alapvető üzenetet találunk a következő igeszakaszokban? Hogyan viszonyuljunk hát a környezet világához, egymáshoz és Istenhez? Jób 41:11; Zsolt 24:1-2; 50:12; Ézs 43:1-2; 1Kor 6:19-20

Egy közkedvelt keresztény ének is arról szól, hogy „Ez az én Atyám világa”, és valóban az, hiszen Ő teremtette. Éppen olyan joggal állíthatja, hogy az Övé, mint azt, hogy Ő a Teremtő. A teremtés következtében Istené az univerzum, az ég és a föld – és mindaz, ami azokban van.

Nemcsak a világ Istené; tulajdonjogot formál minden földi teremtményre is. Rajta kívül nem tudunk másról, akinek hatalmában állna életet teremteni. Isten az egyetlen Teremtő, így végeredményben minden teremtmény az Övé. Mindannyiunk léte teljes egészében tőle függ. Semmit nem adhatunk Istennek, csak szövetségi hűségünket, minden más már amúgy is az Övé.

Ám nemcsak a Teremtés miatt tartozunk Istenhez, hanem a megváltásért is, ami még fontosabb. Az emberi élet Isten csodálatos ajándéka, de nagyban megrontja a bűn, majd a halállal ér véget. Ez a kilátás minden céltól és jelentőségtől megfosztja az igazából nem is olyan nagyszerű életet. Egyedül a megváltás ígéretében találunk reményt, hiszen csak ez által válhatnak „jóvᔠismét a dolgok. Tehát a teremtés és a megváltás okán is Krisztushoz tartozunk.