AZ ASSZONY ÉS A KÍGYÓ

Hogyan válaszolt Éva a kígyónak (1Móz 3:2-3)? Milyen hibát követett el?

Éva pontosan ismerte Isten parancsát, ami mutatja felelősségét. Válaszában még túl is ment azon, amit Isten mondott, legalábbis a Biblia feljegyzése szerint. Isten határozottan utasította Ádámot és Évát, hogy ne egyenek a fáról, az érintés viszont a leírás szerint nem került szóba. Nem tudjuk, Éva miért mondta ezt mégis, tehát jobb, ha nem spekulálunk az okáról. Persze ha arra gondolt, hogy nem szabad megérintenie a gyümölcsöt, talán kevésbé fenyegette, hogy meg akarja enni (hiszen amit meg sem foghat, azt nem is eheti meg).

Ma milyen gyakran kerülünk mi is hasonló helyzetbe? Jön valaki és olyasmit tanít, ami a legtöbb ponton egybecseng a Szentírással – de azért nem mindenben. Tudnunk kell, hogy éppen az az Írástól eltérő néhány pont ronthat el mindent! A tévedés akkor is tévedés, ha az igazsággal keveredik.

Hogyan feddte meg Jézus az írástudókat és farizeusokat azért, mert Isten Igéjéhez emberi rendeleteket adtak (Mt 15:7-9)? Vessük ezt össze Jel 22:18 és Kol 2:20-23 verseivel! Milyen veszélyekkel jár, ha mi magunk találunk ki szabályokat, amelyektől azt várjuk, hogy majd megvédenek a bűntől (vö. 23. vers)?

A bűn tekintetében nem a szabályok hiánya a gond, inkább a szív megbízhatatlansága. Még a szekuláris világban is gyakran halljuk, hogy a bűnözés visszaszorítása érdekében több törvényt tartanának szükségesnek, pedig van elég törvény. Nem annyira új törvények kellenek, mint inkább új szív!

Milyen tekintetben fenyegethet az a veszély, hogy mi is éppen azt tesszük, mint amitől Jézus óv? A bibliai elveken alapuló normák döntő fontosságúak. A kérdés az, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy az általunk alkalmazott szabályok és normák nem visznek tévútra? Beszélgessünk erről a csoportban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: