EGY VÉRBŐL TEREMTETTÜNK

1Móz 2:23 versében Ádámnak az a feladata, hogy elnevezze a feleségét, akit azután (a héberben) Havváhnak hívott. Ez a hajah (élni) igével kapcsolatos. Az Éva név héber megfelelőjének jelentése: „életadó”, tehát azt fejezi ki, hogy tőle származik minden ember. Vagyis a szó legszorosabb értelmében mind egy családhoz tartozunk.

Hogyan köti össze Pál a teremtéssel az egész emberiség testvériségének gondolatát ApCsel 17:26 versében (vö. Mt 23:9)?

Az egyesít bennünket, hogy mindannyian egy asszony, Éva és egy férfi, Ádám leszármazottai vagyunk, Isten pedig mindannyiunk Atyja. Ez a tény az alapja az emberek egyenlőségének. Gondoljunk csak bele, hogy mennyire másként működnének a kapcsolatok, ha mindenki elismerné e fontos igazságot! Az a szomorú tény az egyik legnagyobb bizonyítéka bűnösségünk mélységének, a bűn rontásának, hogy az emberek gyakran rosszabbul viselkednek egymással, mint ahogy némelyek az állatokkal bánnak.

Hogyan világít rá Péld 14:31 és 22:2 verse az erkölcs és az Isten által teremtettség kapcsolatára?

Számos tényező osztja meg az emberi fajt: politikai, nemzeti, etnikai és természetesen gazdasági kérdések. Vélhetően a gazdasági tényező a legsúlyosabb következményekkel járó faktorok egyike (noha azért nem olyan mértékben, ahogy Karl Marx jósolta: a világ munkásai valójában soha nem egyesültek, inkább nemzeti hovatartozásuk alapján harcoltak egymással). Ma is, mint mindig, a szegények és a gazdagok sokszor gyanakvással és megvetéssel tekintenek egymásra. Hányszor és hányszor vezettek erőszakhoz, sőt háborúhoz az ilyen érzések! A szegénység kiváltó okai és a probléma megoldása kérdésében továbbra is tanácstalanul állunk (lásd Mt 26:11). Az viszont egészen biztosan benne van Isten Igéjében, hogy a szegényeket és a gazdagokat egyaránt megilleti az a méltóság, ami teremtettségünk folytán a miénk.

Évekkel ezelőtt, miután a darwinizmus már divatossá vált, voltak, akik az úgynevezett „szociáldarwinizmus” (társadalmi darwinizmus) alapján próbálták igazolni a szegények kizsákmányolását. Azzal érveltek, hogy a természet világában az erős legyűri a gyengét és a saját javára használja fel, tehát miért ne lehetne gazdasági téren is alkalmazni ugyanezt az elvet? Miként bizonyítja ez is, hogy az ember eredetével kapcsolatos helyes nézet éppúgy meghatározó az erkölcsi kérdések esetében is?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 1. negyedév

Kezdetek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: