A bűnös megigazulhat és megbékélhet Istennel Krisztus engesztelő áldozata által, amit minden emberért vállalt és részrehajlás nélkül, mindenkinek felkínál (Róm 5:6-10). Viszont a hívőnek valóságként kell tapasztalnia azt, amit Krisztus halálával tett Isten az emberiség megigazításáért és megbékéltetéséért. A megigazulással kapcsolatban nem elég a pusztán elméleti ismeret, tapasztalnunk is kell!

ApCsel 2:36-38 és 3:19 versei szerint a bűnös ember a bűnbánattal kezdi tapasztalni az üdvösséget. Hogyan kapcsolja Krisztus halálához a megigazulás tapasztalatát a bűnbánat, a lelkifurdalás érzése?

Gondolkodjunk el az alábbi megállapításról: „Semmi sem érinti olyan mélyen lelkünket, mint Krisztus megbocsátó szeretete. Ha a bűnös ember Isten felmérhetetlen szeretetéről elmélkedik, amire a kereszt vet fényt, megtalálja a legnagyobb erőt, ami bűnbánatra készteti. Istennek ez a jósága bűnbánatra vezet (Róm 2:4)” (A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei. Budapest, 1997, Advent Kiadó. 135. o.).

Róm 3:23-25 és Ef 2:8 versei értelmében mi a hit szerepe a megigazulás tapasztalatában?

Amint a Bibliából tudjuk, a hit hallásból van, mégpedig Isten Igéjének hallásából (Róm 10:17). Azt is láttuk, hogy aki elgondolkozik Krisztus szeretetéről, abban bűnbánat támad. Tehát a bűnbánat nem lehet csupán néhány kiváltságos előjoga. Mindennek fényében nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy a megigazulás tapasztalásához mennyire fontos Isten Igéjét tanulmányozni, azon gondolkozni!

Isten jósága az, ami bűnbánatra és megigazulásra vezet. A bűnből való megtérés és a megigazulás tapasztalata csak Istennek köszönhetően következhet be. Az üdvösség igazából Isten kegyelmi ajándéka, mert valóban kegyelemből, hit által kapjuk (Ef 2:8).

Konkrétan mit tehetünk, hogy valóban egész szívünket, elménket átjárja Isten jóságának érzete, amikor arra gondolunk, amit értünk tett, amitől megmentett?