PÁL RÖVID VÁLASZA (2THESSZALONIKA 2:3-4)

A két thesszalonikai levél megírása között eltelt rövid időben a gyülekezet tagjai összezavarodtak, nem értették, hogy mit jelentenek Pál szavai az első levélben. Arra a következtetésre jutottak, hogy vagy hamarosan bekövetkezik a második advent, vagy valamilyen titokzatos módon már végbe is ment (2Thessz 2:2). Mi volt Pál rövid válasza erre a problémára? „Lehetetlen! Még túl sok minden nem történt meg.” A thesszalonikai zavar késztette az apostolt arra, hogy leírja a végidő eseményeinek legátfogóbb vázlatát. Ha ezt nem teszi meg, számunkra sem maradt volna fenn írásban.

Olvassuk el 2Thessz 2:3-4 verseit! Mit mond el ebben a szakaszban Pál „a bűn emberéről”? Milyen elveket találunk itt, amelyek segítségével megérthetjük fejtegetését?

Az eredetiben a 3-4. vers hiányos mondat. A görögből hiányzik, de a legtöbb fordításban szerepel, hogy „nem jön el az”. Pál felsorolja, hogy minek kell megtörténni Jézus visszajövetele előtt. Először lesz a „szakadás”, „a hittől való elszakadás” (új prot. ford.), görögül apostasia, azaz hitehagyás. Azután megjelenik „a bűn embere”. Az ő megjelenéséről úgy ír a 8-10. versben, mint ami közvetlenül Jézus visszajövetele előtt, „a Sátán ereje által” történik (ezt a szerdai részben vizsgáljuk meg közelebbről). A gonoszság megnyilvánulása előtt azonban sor kerül a „titok” időszakára, amikor még visszatartatik, aminek be kell következnie (6-7. vers).

A 4. vers bemutatja a bűn emberét, aki a „törvénytipró” (új prot. ford.). Egy ideig titokban működik, majd végül megmutatja magát. Szembehelyezkedik Istennel, fölé emeli magát, a templomban ül, „azt állítva magáról, hogy ő isten” (új prot. ford.). Ez a vers tele van ó- és újszövetségi utalásokkal. Az „ellene támad” (4. vers, új prot. ford.) kifejezés Sátánt juttatja eszünkbe Zak 3:1 verséből. Isten fölé emeli magát és Isten helyét bitorolja a templomban – ez Dániel könyve 8. fejezetéből a kis szarvat idézi. „Istennek akar látszani” (SZIT), ez pedig Ézsaiás 14. fejezetére és Ezékiel 28. fejezetére emlékeztet, valamint Dán 11:36-39 káromló hatalmára. Tehát a bűn emberére vonatkozó leírásban olyan elemeket találunk, amelyek egyrészt Sátánra, másrészt a keresztény történelemben ható gonosz eszközére is mutatnak.

Milyen burkolt formában lehetünk hajlamosak mi magunk is a „bűn emberét” jellemző lelkületre?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: