ISTEN TERVE SZERINT (1THESSZALONIKA 4:6-8)

Mit fejez ki Pál az erkölcstelenséggel kapcsolatban 1Thessz 4:6-8 szakaszában?

Egy férfi, akinek számos nővel volt kapcsolata házasságon kívül, később elmondta a lelkészének: „Fiatalkoromban megtanultam úgy tekinteni a szexre és a szerelemre, mintha egy és ugyanaz lenne. Viszont amikor megnősültem, rájöttem, hogy a házasság előtti kapcsolat nemcsak testi bajokat okoz (nemi betegséget kaptam), de a gondolkozást is megzavarja. Most már keresztények vagyunk, de a feleségemnek és nekem sok küzdelmet okoztak azok a gondolati és érzelmi megnyilvánulások, amelyeket a múltammal én vittem a házasságunkba.”

Isten nem azért adta a bibliai korlátokat, mert nem akarja, hogy jól érezzük magunkat. Éppen ezek védenek az erkölcstelen életből következő fizikai és lelki károsodástól. Azért tartóztatjuk meg magunkat e téren, mert odafigyelünk arra, hogyan hat az életünk másokra. Krisztus minden emberért meghalt, senkit nem szabad kihasználni! Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az nemcsak a másik ember, de Isten ellen is vét (lásd 1Móz 39:9). A nemi élet kérdésköre nem csupán arra vonatkozik, hogyan bánunk másokkal, hanem arra is, hogyan bánunk Krisztussal a másik ember személyében (lásd még Mt 25:34-46).

A szexualitás terén is megmutatkozik, hogy milyen a kapcsolatunk Istennel. Az Istent nem ismerő pogányok életét jellemzi a „kívánság gerjedelme” (1Thessz 4:5). Az erkölcstelen viselkedés abból ered, hogy az ember nem ismeri Istent. Aki figyelmen kívül hagyja a Biblia tanításait e kérdést illetően, az nemcsak e tanításokat veti el, hanem Isten szavát, sőt magát az Urat is (1Thessz 4:8).

Másrészt viszont, Isten tervét követve a nemi élet gyönyörű példa az önfeláldozó szeretetre, amivel Krisztus által vesz körül Urunk (lásd még Jn 13:34-35). Isten ajándéka, amit ha akarata szerint gyakorolnak, bemutathatja, mennyire szereti Isten az emberiséget.

1Thessz 4:7 verse szerint „szentségre hívott el minket az Isten.” Mit jelent ez? Vajon a nemi életen kívül másról is van itt szó? Ha igen, még miről?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: