„CSAKHOGY SENKIT MEG NE TERHELJÜNK” (1THESSZALONIKA 2:9-12)

1Thessz 2:9-10 versei alapján még mivel foglalkozott Pál az evangélium hirdetése mellett Thesszalonikában? Miért?

Szó szerint véve óriási túlzás lenne, hogy Pál „éjjel-nappal” munkálkodott. A görög szöveg azonban a minőséget fejezi ki, nem a ténylegesen munkavégzéssel töltött idő mennyiségét. Másként úgy mondhatnánk, hogy Pál messze túlment azon, amit a kötelesség megkívánt, véletlenül sem szeretett volna a thesszalonikaiak terhére lenni. Nem akarta, hogy bármi gátolja bizonyságtételét.

Emellett nagyon vigyázott, nehogy viselkedésével megbántsa Istent vagy az embereket (lásd Lk 2:52; 1Thessz 2:10). Pál és apostoltársai igyekeztek „feddhetetlenül” élni, hogy a figyelem valóban az evangéliumra irányuljon.

Milyen hasonlattal utalt Pál 1Thessz 2:11-12 verseiben arra, ahogy a thesszalonikai hívőkkel bánt (lásd még Lk 11:11-13)? Milyen tanítás rejlik ebben?

A jó apa korlátokat szab, bátorít és szeret. Gyermekei egyéni jelleméhez és érzelmi állapotához igazítja a nevelés és a fegyelmezés eszközeit. A gyermektől és a helyzettől függően vagy bátorít, vagy szigorúan beszél, vagy fegyelmezve büntet.

Pál missziós fellépése az alkalomtól függően eltérő volt. Egyrészt igyekezett az emberek sajátos jelleméhez és helyzetéhez igazítani megközelítési módját, másrészt igen fontos volt számára a hitelesség is, hogy „kívül-belül” minden egyezzen. Hogyan lehet valaki hiteles és őszinte, ugyanakkor „mindenkinek minden”?

A kulcs a szeretet, amit Pál a munkája nyomán megtérők iránt érzett. Minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a hitelesség példája legyen a hívők előtt. Viszont annak is tudatában volt, hogy bizonyos dolgokra még nem álltak készen (lásd még Jn 16:12). Ezért kétkezi munkát vállalt és a tanításait is a hallgatóságához igazította, nehogy szükségtelen akadályokat gördítsen az evangélium elfogadásának útjába. Erőteljes tanítás rejlik ebben az önfeláldozásról!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: