Hogyan szerezhetünk bizonyosságot arról, hogy Isten elfogad (1Thessz 1:5)? Mi volt a thesszalonikai hívők életében az a három bizonyság, ami jelezte Pálnak, hogy jó a kapcsolatuk Istennel?

Az 5. versben Pál részletezi, szerinte milyen alapon választotta ki Isten a thesszalonikai hívőket (4. vers), majd hálájának további indokait sorolja (2. vers). Örömmel gondol az életükben felismerhető bizonyítékokra, amelyek alátámasztják, hogy elfogadták Istent, Ő pedig helyeslően tekint rájuk.

A vers elején Pál örömének ad hangot a thesszalonikai hívők és az Úr kapcsolatának látható, külső jelei miatt. Amikor az evangéliumot elfogadták, nem csupán értelmükkel ismerték el tanításait. Mindennapi életükben megmutatkozott Isten jelenléte és hatalma. A gyülekezet hétköznapjaiban olyan dolgok történtek, amelyekre csak az Úr közbelépése lehetett a magyarázat. Az emberek választ kaptak imáikra, az életük megváltozott. A cselekedeteikben mutatkozott meg, hogy őszinte, valódi a hitük.

Honnan tudhatjuk, hogy valóban jelen van-e a Szentlélek az életünkben és a gyülekezetünkben (lásd 1Kor 12:1-11; Gal 5:19-23)?

A Lélek „gyümölcse” erős bizonyítéka annak, hogy Isten munkálkodik az életünkben. Szeretetet, örömet és békességet csak ideig-óráig lehet tettetni; a gyülekezeti élet hétköznapjainak stresszhelyzeteiben végül elkülönül az igaz a hamistól. A Szentlélek élő jelenlétében a bűnös ember számára kezdenek természetessé válni azok a dolgok, amelyek addig nem tűntek természetesnek. A keresztények puszta kedvességből, jóságból megteszik azt, amiről azelőtt hallani sem akartak. A thesszalonikai hívők életében Pál bőséges bizonyítékát látta annak, hogy megváltoztak a Szentlélek természetfeletti munkája nyomán.

Az apostol szemében az bizonyította leginkább a thesszalonikaiak kiválasztottságát, hogy mély meggyőződés élt bennük, bíztak az evangélium igazságában és Isten valóban jelen volt az életükben. Noha nem minden esetben igazolódik be az ilyen meggyőződés, de a hamisítatlan evangéliummal általában együtt jár az erős bizonyosság, hogy rendben van az ember kapcsolata Istennel.

Van üdvbizonyosságunk? Ha igen, milyen erős? Végeredményben mire alapozhatjuk üdvbizonyosságunkat?