PÁL KITÁRJA SZÍVÉT

Olvassuk el 1Thessz 2:17–3:10 szakaszát! Mennyire kötődött Pál ezekhez a hittestvéreihez? Milyen volt a kapcsolata velük? Mit tudhatunk meg az adott részből e kérdésekről? Hogyan viszonyuljunk azokhoz, akiknek szolgálunk? Mit tanulhatunk erről Páltól?

Mélyreható gondolkodásmódja és időnként konfrontálódó hangvétele miatt (lásd pl. Gal 1:6-7; 3:1-4; 4:9-11) néha úgy tűnhet, hogy Pál az érzelmek és a személyes kapcsolatok terén elutasító volt. Ám ez a kedves betoldás más képet mutat. Szoros kapcsolatokat ápoló evangelizátor volt, aki a nagy misszióparancs értelmében különös hangsúlyt fektetett a tanítványok képzésére (Mt 28:19-20).

Az imént idézett szakaszban Pál nyíltan ír érzéseiről. Hiányoztak neki a thesszalonikai hívők, amit ez a szófordulat is érzékeltetett: „nagy kívánsággal”. Jézus visszajövetelekor szolgálata bizonyságaiként akarta az Úr elé állítani a thesszalonikaiakat. Nem elégedett meg egyszerűen azzal, hogy majd az idők végén üdvösségre jut; vágyott annak bizonyítékára, hogy élete valóban sokakat segített Isten országa felé.

Amikor Pál már „nem tűrhette tovább” a thesszalonikaiak hiányát, elküldte egy közös barátjukat hogylétük felől tudakozódni. Attól tartott, hogy Sátán valahogy eltéríti őket meggyőződésüktől. Roppant nagy megnyugvást jelentett neki, amikor Timóteus beszámolt arról, hogy erősen állnak a hitben.

1Thessz 3:6 verse érdekes célzást tesz a mélyebb összefüggésekre. Timóteus beszámolóját hallva Pál örömmel értesült arról, hogy a hívők jó véleménnyel vannak róla, és éppen annyira szeretnének találkozni vele, mint amennyire Pál kívánja látni őket. Az apostol hirtelen kényszerült távozni Thesszalonikából, és mintha nem lett volna biztos abban, hogyan is vélekedtek róla távollétében. Sokat jelentett neki, hogy a hűségükről hallott. Önértékelését Pál talán bizonyos fokig összekötötte küldetése sikerével. Végtére ő is ember volt.

Timótheous beszámolója óriási örömet jelentett Pál számára, miközben Istenhez imádkozott, ám akkori öröme nem csillapította erős vágyát, hogy személyesen is láthassa őket, folytathassa felkészítésüket a keresztény életre. Mivel erre nem volt lehetősége, maga helyett először elküldte Timóteust, és levelek útján is tartotta a kapcsolatot a thesszalonikaiakkal. Ezek a levelei is az Újszövetség részeivé váltak.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 3. negyedév

Pál első és második levele a thesszalonikaiakhoz

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: