TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Fogalmazzunk meg missziós stratégiákat!

Miközben gyülekezetünk igyekszik kivenni a részét a missziómunkából, tartsuk észben az alábbi pontokat! A stratégiai tervezés folyamatába vonjuk be legalább az egész missziós csapatot! Ideális esetben az egész gyülekezet részt vesz a célok kitűzésének és az irányválasztásnak a folyamatában. Először tervezzünk a következő gyülekezeti évre! A tizenkét hónapos terv kezdetnek elég hosszú. Később ezt kiegészíthetjük több tervvel és stratégiával, amelyek a kezdeti időszakon túl is haladnak.

Fordítsunk külön gondot arra, hogy a munkában részt vállalók pontosan tudják, mikor, mit várnak tőlük. Ha nem tudják, mit, mikor és hogyan kell tenni, lassítják vagy hátráltatják a célok elérését.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) „Minden gyülekezet legyen keresztény munkásokat kiképző iskola” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 96. o.). Mennyire működik jól gyülekezetünk e téren? Ha nem túl jól, mit lehet tenni a szükséges változtatások érdekében?

2) „Sátánnak minden napra határozott elgondolásai, tervei vannak, hogy gátolja Jézus Krisztus bizonyságtevőinek útját. Ha Jézusnak emberi szóvivői nem alázatosak, szelídek, nem tanultak Tőle: a kísértések következtében egészen bizonyosan elesnek. Mert Sátán éber, fortélyos cselszövő; a munkást, ha nem él imaéletet – elbuktatja. Belopakodik, mint a tolvaj az éjszakában, és foglyul ejti őket. Az emberek gondolatait is befolyásolja, hogy egyéni eszméiket elferdítse és terveiket korlátozza. De ha a testvérek felismerik a veszélyt és beszélnek arról, ők személyes sértésnek veszik, mondván, hogy valaki befolyásukat akarja kisebbíteni. Az egyik az egyik irányba húz, a másik pedig az ellenkező irányba” (Ellen G. White: Evangelizálás. Budapest, 2007, Advent Irodalmi Műhely. Felfedezések Alapítvány. 67. o.). Bizonyságtevésünk közben hogyan védhetjük ki az ebben a szakaszban olyan szemléletesen bemutatott veszélyt? Mi jelenthet egyedül védelmet?

3) Beszélgessünk a csoportban egy sikeres evangelizációról! Mit tanulhatunk abból a programból? Mit ültethetünk át saját helyzetünkre belőle, hiszen tudnunk kell, hogy minden helyzet más, és ami egy helyen beválik, a másik helyen talán nem.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 2. negyedév

Az evangélium hirdetése

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: