KI-KI A MAGA RÉSZÉT

Ha egy egységes gyülekezet a közvetlenül előttük álló evangelizációs feladatot végzi, az Úr meg fogja áldani közös erőfeszítésüket. A figyelmes bibliatanulmányozás során megtudjuk, milyen sok helyen ír az Újszövetség arról, hogyan éljenek és működjenek teljes egyetértésben a keresztények. Számtalan helyen olvasható az „egymás” szó valamelyik változata. Az Írás arra szólít, hogy szeressük egymást (Jn 15:12), bocsássunk meg egymásnak (Ef 4:32), imádkozzunk egymásért (Jak 5:16), hogy csak néhányat említsünk. Az ezekhez hasonló szakaszok mellett sok olyan vers is van, ami a gyülekezet egész közösségének szól, bemutatja közös munkájukat és az abból származó eredményeket.

Hogyan járul hozzá a gyülekezet fejlődéséhez és épüléséhez az együttműködés (Ef 4:15-16)?

Pál elmondja: Isten azt akarja, hogy növekedjünk Jézus Krisztusban. Közösen járunk egy lelki úton, ami bizonyos fokig a saját lelki utunk is. A bibliaszöveg azt is magyarázza, hogy minden egyes hívő fejlődése számszerűleg és lelkileg is hat a test egészének a növekedésére.

Amint a hívők felnőnek Krisztusban, valami csodálatos, sőt természetfeletti dolog történik. „Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva” (16. vers, új prot. ford.) gazdagítja a gyülekezet egészét. A gyülekezet akkor lesz a legeredményesebb, ha a feladatokból az összes tag kiveszi a részét. Mit tettek az őskeresztények, miközben Jeruzsálemben várták a Szentlélek megígért kiárasztását (ApCsel 1:12-14)? A válaszból sokat megtudhatunk arról, hogy mit jelentett a közösségi istentisztelet. Csak akkor álltak készen a misszióparancs végrehajtására, amikor elnyerték a Szentlelket. A százhúsz fős csoport együtt imádkozott, méghozzá folyamatosan. Kétségtelen, hogy egyesítette őket a Szentlélek, akinek eljövetelét Jézus megígérte. Folyamatosan Ő késztette őket a közös imára, miközben várták az Úr munkájához kellő erőt. Egyházunknak is éppen ezt kell tennie.

Mennyi időt és energiát fordít gyülekezetünk közössége a missziómunkára, a bizonyságtevésre és az evangelizációra ahhoz képest, amennyit főként csak a közösséget érintő kérdésekkel tölt, mint amilyen a liturgia, az istentisztelet formája, a zene stb.? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 2. negyedév

Az evangélium hirdetése

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: