A LÉLEK ÉS AJÁNDÉKAI

Bizonyos fokig az ember lelki ajándékai határozzák meg a gyülekezetben elfoglalt helyét. Másként fogalmazva: azt jelenti felfedezni lelki ajándékainkat, hogy megtudjuk, hol kell tevékenykednünk a testben az Úr akarata szerint. Előfordult már, hogy olyan területre hívtak, amihez egyszerűen nem volt kedvünk vagy ami nem érdekelt? Ismerünk valakit, aki elfogadott egy gyülekezeti tisztséget, majd év közben lemondott, mert úgy érezte, hogy nem ő a megfelelő ember az adott feladatra? Valószínűleg ezekben a helyzetekben olyasmire kérték, olyasmit próbált elvégezni, amire nem kapott elhívást vagy lelki ajándékot. Ez ugyan előfordul, de azért nem kell általánossá válnia.

Milyen esetről számol be ApCsel 13:1-3? Mit sugall ez a rész a szolgálatra történő elhívás fontosságával kapcsolatban?

Lényeges, hogy a Szentlélek hív el az Istenért végzett szolgálatra, Pált és Barnabást is Ő hívta el és tette alkalmassá. A 2. vers fontos információt közöl: Pál és Barnabás már tevékenykedett az Úr szolgálatában, amikor elhívást kapott egy bizonyos szolgálatra. Az is jelzi, hogy ez egy konkrét szolgálat volt, hogy abban az esetben rájuk és nem Simeonra meg Manaenre esett a választás.

Jézus közvetlenül a mennybemenetele előtt megígérte, hogy eljön a Szentlélek, aki majd a segítőnk lesz. A Lélek munkájának része, hogy felkészít az evangélium terjesztésére. Ha tehát ajándékokat ad a missziós feladat végzéséhez, akkor ezek az ajándékok minden bizonnyal igen fontosak, ezért használnunk is kell őket.

Mit tudhatunk meg a következő bibliaszövegekből a Szentlélek és a hívők kapcsolatáról? Jn 16:8, 13; ApCsel 1:8; 13:4; Róm 8:11

Ha megértjük, hogy miért is adja a Lélek az ajándékokat, felismerjük, mennyire fontosak azoknak az üdvössége érdekében, akiket el kell érnünk Krisztusért. A Szentlélektől jövő elhívás és ajándékok által minden hívő bekapcsolódik az evangélium terjesztésének nagyszerű munkájába, csak különböző mértékben és másként.

Bizonyos ajándékokat talán fontosabbnak, különlegesebbnek tekintünk, ám valójában a gyülekezet élete és küldetése szempontjából mindegyik elengedhetetlen. Hajlamosak vagyunk piedesztálra állítani a tehetséges evangélistákat, prédikátorokat, tanítókat, de tudnunk kell, hogy a lelkigondozás vagy a tanítványok képzésének lelki ajándéka éppen annyira lényeges.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 2. negyedév

Az evangélium hirdetése

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: