Úgy kapunk tiszta képet arról, hogy mit is jelent az evangelizáció, ha megfigyeljük az első evangéliumi munkások tevékenységeit. Eltekintve az akkori és a mostani világ közötti hatalmas különbségektől, az biztos, hogy mindkettő bűnös és elbukott, a kétségbeeséssel jellemezhető, reményre és megváltásra szoruló. Több mint egy évszázada a német filozófus, Arthur Shopenhauer (akit nem véletlenül neveztek a pesszimizmus filozófusának), kissé túlozva ezt mondta az ember állapotáról: „még soha nem élt olyan ember, aki akár többször is ne kívánta volna, hogy bárcsak ne kellene átélnie a következő napot” (The World as Will and Idea. 204. o.). Ebből a szempontból kevéssé változott a világ az apostol korától fogva, a filozófus korán át, egészen a mi időnkig. Következésképp az I. századi evangelizációs prédikációk fő pontjait kell a mi igehirdetésünk fő pontjainak is tekintenünk.

Olvassuk el ApCsel 2:36-39, 4:33, 5:42, 7:56 és 13:48 verseit! Mely konkrét témák szerepeltek az apostolok igehirdetésében, amelyekről feltétlenül szólni kell a mai evangelizációs alkalmakon is?

Ahhoz, hogy az ember minden tekintetben az evangélium hirdetője legyen, személyesen meg kell értenie, mit jelent „az örökkévaló evangélium”, tapasztalnia kell. Végeredményben az evangélium vált ki hitet, bűnvallást, megtérést, késztet a keresztségre, a tanítvánnyá válásra, adja az örök élet ígéretét. A zsidó vezetők az apostolok bátorsága láttán meggyőződtek arról, hogy ezek az emberek Jézussal voltak (lásd ApCsel 4:13). Valószínűleg azért jutottak erre a következtetésre, mert olyanokkal találták szemben magukat, akik mintha nem is tudtak volna másról beszélni, csak Jézus életéről és tanításairól. Az evangélium hirdetéséhez és a bizonyságtevéshez tehát biztosan hozzátartozik a Jézus életéről és tanításairól való beszéd, az, hogy e tanítások és hitpontok mekkora változást idéztek elő az egyes hívők életében, ill. mennyire meg tudja változtatni Jézus bárki életét, aki elfogadja mint Urát és Megváltóját. Lényeges, hogy az evangelizációt és a bizonyságtevést állandó folyamatnak tekintsük, ne pedig csupán egyetlen programnak vagy eseménynek. A folyamat létfontosságú része a megalapozás és a lelki erősítés is. ApCsel 2:42 versében ez a kifejezés szerepel: „kitartóan részt vettek” (új prot. ford.), ami arra utal, hogy az új hívők komolyan vállalták lelki életük állandó fejlesztését. Világos, hogy az őskeresztény egyház az evangélium terjesztésében az üzenet hirdetésénél sokkal többet látott. Az evangelizáció folyamatát addig nem tekintették teljesnek, amíg az emberek tanítvánnyá nem váltak és teljesen be nem tagolódtak a hívők helyi közösségébe.