„MERT NEM KÉRITEK”

Gyakran előfordul, hogy imádkozó emberekben felötlik a kérdés: „Vajon az imádságommal elérhetem, hogy Isten megtegye azt, amit különben nem?” Logikus kérdés. A választ keressük meg az Igében!

Mit tudhatunk meg Lk 11:9-10; Jak 4:2; 5:16-18 verseiből az imáról és Isten tetteiről?

Az imádság valóban megváltoztat, hat az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkra, de a Biblia határozottan kijelenti azt is, hogy imádságaink befolyásolják Isten tetteit is. Kérünk valamit, Ő pedig ilyen vagy olyan módon válaszol rá.

Hogyan mutatkozik meg ez az elv 1Móz 18:22-33 szakaszában?

Még ha komoly filozófiai kérdések nehezítik is az itt említett igazság megértését, akkor is igaz, hogy Isten felel az emberek imáira. Ő maga jelentette ki, tehát el kell hinnünk.

„És megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, s könyörög és keresi az én arcomat, és felhagy az ő bűnös életmódjával: én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket” (2Krón 7:14). Mit tanít ez a vers az imádságról?

Figyeljük meg, hogy Isten nem akkor szabadítja meg népe földjét, ha csak egyszerűen imádkoznak! Valóban fontos imádkozni, de ez a lelki megújulásnak csak egy része.

Erre az elvre a következő versben találjuk a legjobb példát: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9). Itt látjuk, hogy milyen szoros a kapcsolat az imádság (ebben az esetben a bűnvalló ima) és Istennek az életünkben végbevitt tettei között. Megvalljuk bűneinket, Ő pedig megbocsátja azokat és a folyamat részeként megtisztít a hamisságtól. Egyszerűen fogalmazva: ha nem imádkozunk, nem valljuk meg a bűneinket, nem kapunk bocsánatot. Az nem kérdés, hogy ilyen esetekben Isten imáinkra válaszolva cselekszik.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 1. negyedév

Pillanatképek Istenről

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: