„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid 11:6). Milyen fontos elvre tanít ez a vers? Mi szükséges az imádsághoz? Mit jelent számunkra az ima?

Az imádságban Isten elé állunk, kitárva előtte szívünket. Nem azért tesszük ezt, hogy az Úr tudomására hozzuk, mire van szükségünk, hiszen Jézus elmondta: „jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle” (Mt 6:8). Imádkozunk, mert ez a hitünk kifejezésének egy módja, így erősödik, válik valóságosabbá. Erősíti a hitünket és Istennel való kapcsolatunkat a buzgó, kitartó ima, amiben elismerjük, hogy érezzük Istenre utaltságunkat, ráhagyatkozunk. Ugyan ki nem tapasztalta már ezt? Az ima arra is módot ad, hogy ne csak önmagunkkal, önző lényünkkel foglalkozzunk, tehát képesek legyünk meghalni az énnek. Személyes találkozást biztosít az Úrral és arra is emlékeztet, hogy nem rendelkezhetünk magunkkal, hiszen Krisztus drága árat fizetett értünk. Magunkra hagyatva összetörnénk és meghalnánk a világban, ahol olyan erők és hatalmak működnek, amelyek egyetlen szempillantás alatt porrá zúzhatnának.

Gyakran halljuk ezt a kifejezést: „Keressük az Urat imában!” Mit jelent ez (lásd Dán 9:3-4; Zak 8:21)?

Minden imádság nagymértékben hitből fakadó tett. Hiszen ki láthatta már, amint imája eljut a mennybe, Isten színe elé? Gyakran előfordul, hogy imádkozunk, és bár közvetlenül nem látjuk eredményét, mégis hisszük: Isten meghallgatta és a lehető legjobb választ adja majd rá. Imádkozva kinyúlunk afelé, amit már nem látunk, nem érzünk, sőt nem is értünk igazán.

Mennyire gépies, merev az imaéletünk? Vagy az imádság a szívünk mélyéről fakad? Mit tehetünk, hogy az utóbbi legyen igaz ránk?