KÁRHOZTATÁS ÉS KEGYELEM

Szinte mindenki ismeri Jn 3:16 versét. Az utána következő részben azonban még jobban kikerekedik a mondanivaló, és megtaláljuk a magyarázatot is.

Mit tudunk meg Jn 3:17-21 szakaszából az ítéletről és a kegyelemről? Hogyan mutatják be e versek azt, ahogy a kegyelem és az ítélet együtt hat?

Bizonyos fordítások a másutt „kárhoztatta” szóval fordított kifejezésre azt írják, hogy „megítélte”, a szövegösszefüggés azonban egyértelműen a kárhoztatásra utal. Isten ugyanis számos más helyen is egyértelművé tette, hogy ítélet vár a világra.

Az idézett szakaszban két téma jelenik meg: a kegyelem és az ítélet, amelyek szorosan összefonódnak. A bűn, a sötétség és a gonoszság szükségessé tette, hogy az igazság Istene megítélje és kárhoztassa a rosszat. Isten kegyelme azonban kivezető utat ajánl a bűnösnek, ami Jézus Krisztusba vetett hit által érhető el.

Isten nem kárhoztatja azt, aki hisz Jézusban. Gyakorlatilag erről szól ez a rész. Ilyen egyszerű. Krisztus igazsága befedezi a hívőt, aki ezért kárhoztatás nélkül állhat meg úgy most, mint az ítélet idején.

Milyen magyarázatot ad ez a szakasz a kárhoztatásra?

E szöveg szerint az ember bűnös állapotában esik kárhoztatás alá, mégpedig azért, mert minden ember vétkezett és a bűn következményeként jövő halált érdemli. E szakasz félreérthetetlen cáfolata annak az elképzelésnek, hogy a kereszt után az egész emberiség automatikusan igazzá vált. Valójában a kereszt után Jézus Krisztus engesztelő halála által Isten üdvösséget ajánl a kárhoztatás alá eső egész világnak, ami minden ember számára elegendő. Kárhoztatás alá esik minden ember, de mindenki, aki Krisztus kegyelme által elfogadja az ajánlatot, bűnbocsánatot nyer, megigazul és megváltásra talál Jézusban. Jézus érdemeinek köszönhetően a kárhoztatás érvényét veszti, és az ember tökéletes igazságban állhat meg.

Valójában mi volna a kegyelem jelentősége, ha nem lenne kárhoztatás? Amint a kárhoztatás feltételezi az ítéletet, úgy a kegyelem is. Az ítélet (és a kárhoztatás) lehetősége nélkül nem lenne szükség kegyelemre. Maga a kegyelem fogalmához szükségképpen hozzátartozik az ítélet fogalma. Ebben további utalást találunk arra, hogyan kapcsolódik össze a kegyelem az ítélettel.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 1. negyedév

Pillanatképek Istenről

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: