Valahányszor a Teremtőre gondolok, a világ „ősbemutatóját” látja képzeletem, azt a kivételes pillanatot próbálom átgondolni, amikor a „nemlét” létre váltott és a semmiből valami lett.

Kicsi vagyok ehhez a gondolathoz. Próbálkozásom szárnyszegett madár, ezért alázatom növekedik és ez nem baj…

Bármit látok a világban, első kérdésem mindig az: vajon, hogy került ide, honnan van, ki csinálta, miért és hogyan lett ilyen. Engem megállásra késztet egy zúzmaradíszítésű kökénybokor, csodálkozó szemmel lesem a melegedő földből ágaskodó tulipánbimbót, simogatom a nyár aranykalászait és megigéz az őszi gesztenyék szemegombja.

Valaki itt jár körülöttem, miközben valamit nézek! Valaki itt hagyta a világban a keze nyomát! Valaki járt már arrafelé, ahol én most lépkedek először!

Engem nap mint nap szíven üt a létezés!… Keresem a szépség szerzőjét. Kutatom az értelmes világ végső okát. És a „miért ilyen?” kérdésekre képtelen vagyok a balga „véletlen” szóval válaszolni…

Nem hiszek egy gazdátlan világban. Számomra az ég nem felhőfoszlányok gyűjteménye… Ahol van valami, ott valakinek is lennie kell. Nekem „talált tárgy” a világ, és nem szűnök meg kérdezősködni, hogy ki felejtette itt… Nekem a mindenség arra való, hogy átsüssön rajta a Mindenség Urának fényessége… Láthatnék-e fényt fényforrás nélkül? Élvezhetném-e a szépet képek nélkül? Kutathatnám-e a természet törvényeit törvényhozó nélkül?

Aki alkot, az szeret! A világ nem Isten erejének, hanem Isten jóságának a bizonyítéka.

Enzsöl Ellák: Szeretet-hittan. 25–27. o.