Krisztusban győzelmet arathatunk

„De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által” (1Kor 15:57).

’Krisztus erőt nyert az Atyától ahhoz, hogy isteni kegyelmet és erőt adjon az embernek és elérhetővé tegye számára a győzelmet az Ő nevében…

Mindenkinek ki kell állni olyan kísértéseket, amelyekben Krisztus győzött, de a hatalmas Győztes nevében mindenki erőt talál. Mindenkinek egyénileg győzelmet kell aratni.

Krisztus ismeri a gyermek- és fiatalkor minden próbáját és szomorúságát, Ő is volt egyszer ennyi idős. Őt is érték olyan kísértések és próbák, mint titeket, Ő is tapasztalt a tiétekhez hasonló szomorúságot, Őt azonban sosem győzte le a kísértés. Életében nem volt semmi tisztátalan vagy közönséges. Jézus a segítőnk, a Megváltónk.

Isteni szeretete és együttérzése leginkább azok felé irányul, akik a legjobban belegabalyodtak az ellenség csapdáiba. Saját vérével írta alá az emberiség szabadságlevelét.

Nem akarja, hogy az ellenség kísértéseinek játékszereivé váljanak azok, akiket végtelen áron váltott meg. Nem szeretné, hogy legyőzessünk és elvesszünk. Amint megfékezte az oroszlánokat a barlangjukban és a lángok között sétált hű tanúival, úgy kész a mi érdekünkben is közbelépni, minden rosszat megzabolázni a természetünkben. Ma az irgalom oltáránál áll, Isten elé tárva azoknak az imádságait, akik a segítségére vágynak. Egyetlen síró, töredelmes lelkű embert sem utasít el… Aki Jézushoz fordul menedéket keresve… azt sem ember, sem gonosz angyal nem vádolhatja.’

(Ellen G. White: My Life Today. 322. o.)

2012. 1. negyedév

Pillanatképek Istenről

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: