A SZÖVETSÉG ALAPJAI

Gal 4:21-31 szakaszában Pál Izráel történelmét magyarázza, és sokan ezt tekintik a levél legnehezebb részének. Ennek az az oka, hogy roppant bonyolult érvelésének megértéséhez az ószövetségi szereplők és események széleskörű ismerete szükségeltetik. Az első lépés, hogy alapvető ismerettel rendelkezzünk Pál okfejtésének központi elvéről, a szövetség fogalmáról. A berit az a héber szó, amit úgy fordítunk, hogy „szövetség”. Az Ószövetségben közel háromszázszor fordul elő, megállapodásra, megegyezésre, paktumra utal. Az ókori Közel-Keleten az emberek és népek kapcsolatának meghatározásában évezredeken át nagy szerepe volt a szövetségeknek. A szövetség megkötésének folyamatához sokszor hozzátartozott állatok levágása is, azt szimbolizálva, hogy mi történik majd a szövetségi fogadalmakat és kötelezettségeket be nem tartó féllel. „Isten szövetségi ígéretek sorozatát tette az emberiségnek Ádámtól Jézusig, amelyek középpontjában egyaránt a Megváltó eljövetele állt, és a dávidi szövetségben érték el csúcspontjukat (1Móz 12:2-3; 2Sám 7:12-17; Ézsaiás 11. fej.). A babiloni fogság idején az Úr még eredményesebb, ’új szövetséget’ ígért Izráelnek (Jer 31:31-34), a Dávid családjából származó Messiás eljövetelével összefüggésben (Ez 36:26-28; 37:22-28)” (Hans K. LaRondelle: Our Creator Redeemer. Berrien Springs, Mich., 2005, Andrews University Press. 4. o.).

Mi volt az alapja annak az eredeti szövetségnek, amit Isten Ádámmal kötött az Édenben, még a bűneset előtt (1Móz 1:28; 2:2-3, 15-17)?

A házasság, a fizikai munka és a szombat is része volt a teremtéskor kötött szövetség általános rendelkezéseinek, a lényeges pontja mégis az volt, hogy Isten megparancsolta: ne egyenek a tiltott gyümölcsből. A szövetséget alapvetően így foglalhatjuk össze: „Engedelmeskedj és élj!” Természetüket Isten olyannak teremtette, hogy összhangban volt vele; az Úr nem kívánt tőlük lehetetlent. Az embernek természetes hajlama volt az engedelmesség, Ádám és Éva azonban azt választotta, hogy megteszik, ami számukra nem volt természetes. Cselekedetükkel nemcsak megtörték a teremtésnél kötött szövetséget, hanem feltételeit teljesíthetetlenné is tették az így már a bűn rontása alatt álló emberiség számára. Istennek kellett módot találnia arra, hogy helyreállítsa az Ádám és Éva választása révén elveszített kapcsolatot. Ezt pedig úgy érte el, hogy azonnal életbe léptette a Megváltó eljövetelének ígéretén alapuló kegyelem szövetségét (1Móz 3:15).

Olvassuk el 1Móz 3:15 versét, a Biblia első evangéliumi ígéretét! Hol találunk benne utalást a reménységre, ami Krisztusban lehet a miénk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: