A galáciai bajkeverők szerint valójában Pál evangéliuma mögött az húzódik meg, hogy az apostol az emberek tetszését kívánta elnyerni. Vajon mit változtatott volna Pál a levelén, ha csupán az emberek elismerésére vágyódik (Gal 1:6-9, 11-24)?

Miért nem követelte meg Pál a pogányok közül megtértek körülmetélését? Ellenfelei szerint azért, mert azt akarta, hogy bármi áron, csak megtérjenek. Talán arra gondoltak, hogy mivel az apostol számított a körülmetélkedéssel kapcsolatos fenntartásokra a pogányok körében, nem is kérte ezt tőlük. Azt terjesztették róla, hogy embereknek kívánt kedveskedni. E vádakra válaszul Pál felhívta a vele szembenállók figyelmét az iménti, a 8. és 9. versekben használt erős kifejezéseire. Ha csupán elismerésre vágyott volna, bizonyára másképp válaszol.

Miért mondja azt Pál, hogy nem lehetünk Krisztus követői, ha az emberek tetszését igyekszünk elnyerni?

Miután a 11. és 12. versekben az apostol kifejti, hogy közvetlenül Istentől vette az evangéliumot és a felhatalmazást, hogyan érvel a 13-24. versekig terjedő szakaszban?

A 13-24. versekben Pál önéletrajzi részeket közöl a megtérését megelőző (13. és 14. vers), a megtérése körüli (15. és 16. vers), valamint az azutáni időből (16-24. versek). Állítja, ezeknek az eseményeknek a körülményei teljességgel kizárják, hogy nem Istentől, hanem mástól vette volna evangéliumát. Pál nem volt hajlandó nyugodtan tűrni, hogy bárki is elhívatását megkérdőjelezve becsmérelje üzenetét. Pontosan tudja, mi történt vele, tudja, mit kell tanítania, és ezt meg is teszi, kerüljön, amibe kerül.

Mennyire vagyunk biztosak saját elhívatásunkban? Honnan tudhatjuk, hogy valóban Isten hívott el? Ugyanakkor miért kell megtanulnunk meghallgatni mások tanácsát, még ha megingathatatlanul állunk is elhívatásunk tudatában?