A gyermekművészeti pályázatok résztvevőinek szüleit hívtam családi napi ünnepségre a gyülekezetünkbe. Egy anyuka, akinek öt gyermeke közül a középső nyerte meg az egyik fődíjat, ígérte, hogy gyerekeivel együtt eljön. 11 órára, az istentiszteletre hívtuk őket. A szombatiskola közepe táján, 10 után pár perccel mozgolódást hallottam, és hátranéztem, mert úgy gondoltam, hogy többen is jöttek egyszerre. Jól hallottam: Az a bizonyos anyuka jött öt gyermekével. A legnagyobb 11 éves, a legkisebb 4 hónapos. Üdvözöltem őket, ő pedig csendben elnézést kért a késésért. Én gyorsan elmondtam nekik, hogy az ünnepség 11 órakor kezdődik, most csoportos bibliatanulást folytatunk, és a kezébe adtam egy Bibliatanulmányt. Örömmel elfogadta, és megjegyezte, hogy nagyon tetszik neki ez a közös tanulás.

A hátralévő időben még hozzá is szólt a témához. A szünetben beszélgettünk, amikor elmondta: egészen rendkívüli, nagyszerű dolognak tartja a csoportos bibliatanulást. Egyébként nem jár templomba, az édesanyja és a nagymamája egy másik egyházhoz tartozik, ahol nincs ilyen lehetőség. Pedig szerinte ez nagyon hasznos, mert így jobban megérti az ember a Biblia tanításait.

Örültem a lelkesedésének. Ekkor arra gondoltam, hogy a gyülekezetekben vannak, akik nem járnak el a szombatiskolába, mert hét közben nem is tanulják, így nem tudnának hozzászólni. Mások talán csak felületesen olvassák, vagy vesznek részt ezeken az alkalmakon. Ami nekünk megszokott, rutinszerű, talán némelyeknek unalmas is, másoknak örömteli, igazi élmény és remek lehetőség arra, hogy megértsék, elfogadják Isten üzenetét. Milyen jó látni meghívott vendégeink lelkesedését!

Karancsi Ilona