„Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással” (Kol 4:2).

„Nem létezik olyan hely vagy idő, amikor ne lenne helyénvaló kérésünkkel Istenhez fordulni. Semmi sem gátolhat meg abban, hogy buzgó könyörgéssel Istenhez emeljük szívünket. Az utca forgatagában, munkavégzés közben elmondhatjuk kérésünket Istennek, folyamodhatunk mennyei vezetésért.

Beszélgethetünk Jézussal, miközben az úton járunk, Ő pedig biztosít róla, hogy mellettünk van. Tarthatjuk a kapcsolatot Istennel a szívünkben; járhatunk Krisztus társaságában. Miközben napi teendőinket végezzük, emberi fül számára nem is hallható módon elsóhajthatjuk szívünk vágyát, szavainkból azonban egy sem tűnik el, vész el a csendben. Semmi nem fojthatja el az ember lelkének vágyát. Felülemelkedik az utca zaján, a gépek zúgásán. Istenhez szólunk ilyenkor, aki meghallgatja imádságunkat.

Isten válaszol minden komoly fohászra, amelyben kegyelmet és erőt kérünk… Kérjük Istent, tegye meg értünk, amire mi képtelenek vagyunk! Mondjunk el Jézusnak mindent! Tárjuk fel előtte szívünk rejtett titkait, hiszen tekintete elér lelkünk minden zugába, gondolatainkat nyitott könyvként olvassa. Amikor olyan dolgot kérünk, ami lelkünk számára jó, higgyük, hogy megkapjuk, és a miénk is lesz. Teljes szívvel fogadjuk el az Úr ajándékait, hiszen Jézus azért halt meg, hogy elnyerhessük a menny drága kincseit és végezetül otthonra leljünk Isten országában, a mennyei angyalok társaságában…

Ha találunk időt és hangot az imára, Isten is talál időt, lesz hangja, hogy válaszoljon” (Ellen G. White: My Life Today. 16. o.).