A JELENÉSEK KÖNYVE 13. FEJEZETE

A tanulmány elejétől fogva azt láttuk, hogy az utolsó idők válsága az istentisztelet kérdése körül sűrűsödik. Ez a kérdés egyáltalán nem jelentéktelen dolog, az emberek örök sorsa múlik rajta. Még inkább szembetűnővé válik ez a sarkalatos igazság A jelenések könyve 13. és 14. fejezetében.

A jelenések könyve 13. fejezetének elolvasása után válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

Mi a történelmi összefüggése ennek a résznek? Miről van itt szó a történelmet és a próféciákat illetően?

Milyen gyakran kerül elő az istentisztelet témája a fejezetben? Ebből következően mennyire központi ez a kérdés?

Hol találkozunk e részben az evangéliummal, az üdvösséggel, amit Isten felkínál Krisztusban?

A nagy küzdelem kirobbanásától fogva Sátán igyekezett aláásni Isten tekintélyét és hatalmát. A mennyben elkezdett harc a földön folytatódik. A 13. fejezet bepillantást enged abba, hogyan munkálkodott az ellenség a történelem során az itt bemutatott hatalmak által, és hogyan hág a tetőfokára az istentisztelet kérdése körül forgó, végső küzdelem, aminek következtében gazdasági és fizikai üldözést szenved majd mindenki, aki nem hajlandó a fenevadat és annak képét imádni. Sátán tisztában van azzal, hogy vereséget szenvedett, a keresztnél eldőlt a sorsa, ő mégis tovább harcol, rendületlenül igyekszik megtéveszteni, akit csak tud, és küzdelmét az utolsó időkig folytatni fogja.

Jel 13:8 versében utalást találunk Jézusra, a Bárányra, „aki megöletett, e világ alapítása óta”, azaz, még mielőtt a földön elindult az élet, már érvényben volt az „örök szövetség” (Zsid 13:20), ami minden ember számára elérhetővé teszi az üdvösséget. Aki valóban elfogadja az üdvösséget, akinek neve szerepel az élet könyvében, nem hajlandó imádni a fenevadat, sem annak képét, mert azt imádja, aki „megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által” (Jel 1:5). Aki így dönt, imádhatja majd továbbra is az Urat a mennyben.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: