Nemcsak az tartozik az istentisztelet körébe, ami szombaton történik a gyülekezetben. Az istentisztelet magában foglalja hitéletünk egészét: azt, amit elfogadunk, amit hirdetünk, ahogy élünk. Az istentiszteletben központi helye van annak a gondolatnak, hogy az Úr a Teremtő és Megváltó. Minden más ebből az alapvető és szent igazságból fakad. Az istentisztelet központjában csak Isten állhat, és ilyenkor megemlékezünk történelmi tetteiről. Az őszinte istentisztelet szükségképpen arra készteti a résztvevőket, hogy még inkább az Úrral járjanak; a csodálattal vegyes tisztelet, a bűnbánat, az Isten és embertársaink iránti szeretet érzését kelti az emberben.

Mindig kell gondolnunk Istenre (Lk 21:36; Zsolt 1:2), de fontos, hogy az istentisztelet különleges, egyedi alkalom legyen. A hívők nem hagyatkozhatnak kizárólag az egyházra vagy az istentiszteleti alkalmat vezetőkre, hogy ők biztosítsák számukra ezt a fajta élményt, még ha igen fontos is az imént felsoroltak szerepe. Végeredményben minden rajtunk múlik, és azon a lelkületen, amivel szombaton a gyülekezetbe megyünk.

Ám ahogy a negyedév során már többször rámutattunk, az istentisztelet nem végcél, hanem a cél elérésének eszköze. Az istentisztelet nem üdvözít, de istentiszteletünkkel fejezzük ki hálánkat a megváltásért.

Mivel vádolták Pál apostolt ApCsel 18:1-16 szakaszában? Mit tudhatunk meg ebből az esetből az istentiszteletről?

Hihetetlen, de azzal vádolták Pált, hogy más fajta, „a törvény ellen való istentiszteletre csábítja az embereket” (13. vers). (Alkalmanként még a Jézusban hívő zsidók is illették hasonló vádakkal az apostolt.) Az apostolok cselekedetei 18. fejezetéből világosan kiderül: ezek az emberek csak a hagyományokkal foglalkoztak, a múltbeli szokásokkal, és csak az istentisztelet formaságait tartották fontosnak. Amikor pedig Pál bemutatta nekik azt, aki istentiszteletük igazi központja, akit imádtak, még ha nem is ismerték, noha minden istentiszteleti szolgálat rá mutatott előre, elvetették. Annyira csak a törvénnyel foglalkoztak, hogy nem tudták észrevenni azt, akire a törvény rámutatott.

A mi viszonyaink egészen mások, mint Pál korának körülményei, mégis nagyon kell vigyáznunk, nehogy a formaságok és a hagyományok útját állják annak, ami hitünk lényege! Helytelen minden olyan istentisztelet, ami nem közvetlenül a kereszthez vezet.