IMÁDAT ÉS SZOLGÁLAT

„Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki e föld minden országát egy szempillantásban, és monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom; azért ha te engem imádsz, mindez a tiéd lesz. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” (Lk 4:5-8).

Idézzük fel, amint Jézus az éhezés, fáradtság, önmegtartóztatás és szűkölködés negyven napja után ki volt téve az ördög nyílt és szemtelen kísértésének! Nem nehéz elképzelni, hogy a kísértéskor milyen csodaszépnek tűnhettek a föld minden országai, nagy hatalmukban és dicsőségükben. Sátán a mestere annak, hogy e világ dolgait elbűvölőnek, kellemesnek, teljességet nyújtónak mutassa be. Éppen ezért van az, hogy az emberek olyan könnyen esnek e világ csapdáiba.

Olvassuk el ismét figyelmesen az iménti verseket, különös tekintettel Jézus szavaira! Mi lehetett azzal a célja, hogy összekapcsolta az imádatra és szolgálatra való felszólítást? Hogyan kötődik ez a kettő egymáshoz?

Az egész Szentírás összefüggésbe hozza egymással a hamis istenek imádatát és szolgálatát. „Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt” (5Móz 4:19; lásd még 11:16; Zsolt 97:7; Dán 3:12). Az ember alapvetően azt szolgálja, amit imád, ebből következően különösen fontos, hogy csakis az Urat imádjuk!

Itt találkozunk egy fontos kérdéssel az istentisztelettel kapcsolatban. Nehéz elképzelni, hogy valaki hittel imádja az Urat, alázattal, szeretettel és félelemmel meghajol előtte, ugyanakkor más „isteneket” szolgál. Tehát a bálványimádástól Isten tisztelete védhet meg. Minél több időt szentelünk Isten imádatára, még ha csak egyéni áhítatunkban is, annál erősebb védelmet élvezünk az önzéssel, a bűnnel és a szolgálatunkért vetekedő minden egyéb erővel szemben!

Gondolkozzunk még azon, hogy azt szolgáljuk, amit imádunk! Tapasztalataink szerint hogyan mutatkozik meg ez az elv az életünkben? Hogyan segíthet az istentisztelet abban, hogy egyedül az Úr szolgálatára tudjuk összpontosítani a figyelmünket?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: