EZERNYI KOSOK?

Minden egyéb vallástól eltérően a Biblia (az Ó- és az Újszövetség is) azt tanítja, hogy az üdvösség egyedül kegyelem által nyerhető el. Tegyünk bármit, nem válhatunk elég jóvá ahhoz, hogy Isten elfogadjon. Jó tetteink, fakadjanak bármilyen nemes szándékból, még ha a Szentlélek késztet is azokra, soha nem hidalhatják át azt a szakadékot, amit a bűn vert Isten és az emberiség közé. Ha a jó cselekedetek üdvözíthetnének, ha általuk engesztelést szerezhetnénk bűneinkért, ha törleszthetnénk adósságunkat Istennek és a bűnbe süllyedt emberiséget ismét meg lehetne békéltetni a Teremtővel, akkor Jézusnak nem kellett volna meghalnia értünk, akkor a megváltási terv is egészen más lenne, mint most. A Biblia szerint azonban a bűnöst csak Jézus halála mentheti meg, amit Isten hit által nekünk tulajdonít. Egyedül Krisztus igazságában reménykedhetünk, földi élete alatt tanúsított igazságában, amiben mindazok részesülhetnek, akik valóban elfogadják. A bűn olyan szörnyű, annyira ellentétes Isten uralmának elvével, ami a szereteten és a szabad akaraton alapszik, hogy Krisztus halálánál kevesebb nem oldhatta volna meg az általa okozott problémát. Az eddig elmondottak mellett azonban a Bibliából az is egyértelműen látszik, hogy igenis számít mindaz, amit mondunk, teszünk és gondolunk, mert e gondolatok és tettek mutatják az Istenhez fűződő kapcsolatunk valósságát.

Az iménti megjegyzésekre gondolva olvassuk el Mik 6:1-8 szakaszát! Mit fejez itt ki a próféta, főleg a megváltási tervet jelképező áldozat kérdésével kapcsolatban (lásd még 5Móz 10:12-13)?

Aki Isten gyermekének vallja magát, de nem igazságos és könyörületes az embertársaival, Sátán lelkülete szerint cselekszik, bármilyen kegyesen is ragaszkodik az istentisztelet formaságaihoz. Másrészt viszont, aki alázattal jár Istennel, nem hanyagolja el az igazság és a kegyelem elveit, és az istentisztelet helyes formáit sem fogja kigúnyolni. Isten azokat keresi, akik igazán imádják Őt, akik engedelmes életükkel mutatják be iránta érzett szeretetüket. Ugyan mit ér a mégoly sok megfelelő imádság, a helyes istentiszteleti stílus és a helyes teológiai látás, ha az ember kellemetlen, barátságtalan, fennhéjázó, igazságtalan és kegyetlen másokkal?

Vajon mi a fontosabb: a helyes teológiai látásmód vagy a jó cselekedet? Előfordulhat, hogy a teológiai kérdésekben helyesen vélekedik valaki, ám az emberekkel rosszul bánik? Miben reménykedhetünk, ha az előző szövegeket olvasva magunkra ismerünk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: