Az északi országban egyre romlott a helyzet Akháb és Jézabel uralkodása idején, különösen az istentisztelet kérdését illetően. Ez a háttere (lásd 1Királyok 17–19. fejezetei) a híres történetnek, ami Illés és a Baál-papok szembenállásáról szól. Itt láthatjuk igazán, hogy a megalkuvás milyen messzire vitte a népet rossz felé.

Figyeljük meg Királyok első könyve 18. fejezetében Illés és a hamis próféták „istentiszteleti stílusa” közötti különbséget! Mi lehet ebből a tanulság számunkra ma? Milyen következtetést vonhatunk le az istentisztelet kérdésével kapcsolatban?

Minden bizonnyal igen látványos jelenet lehetett: Baál-prófétái siránkoztak, sántikáltak, kiabáltak (ki tudja, miféle zene kísérte szertartásukat?), prófétáltak, még meg is vagdalták magukat, Baál tiszteletére saját vérüket is kiserkentették. Valószínűleg felfokozott érzelmi állapotba kerültek, hitük és istenük védelmében elöntötte őket a nagy buzgóság, szenvedély. Ezzel a buzgalommal, szenvedéllyel akarták tanúsítani hitük őszinteségét. Ma is vannak olyan keresztény istentiszteletek, amelyek valami hasonló érzést váltanak ki: erős érzelmi megnyilvánulás, emelkedett hangulat, nagy zaj. Természetesen nem akarjuk, hogy istentiszteletünk olyan legyen, mint egy temetés, ugyanakkor azt sem szeretnénk, ha gyülekezeti alkalmaink a Kármel-hegyi Baál-papokra emlékeztetnének. Némelyek úgy gondolják, hogy minél nagyobb zajt csapnak, minél hangosabb a zene, minél felfokozottabb az izgalmi állapot, annál jobb az istentisztelet. Pedig egyáltalán nem ez az áhítat lényege! E történetnek talán a legfontosabb tanulsága, hogy az istentisztelet középpontjában feltétlenül az Úrnak, a Teremtőnek kell állnia. Az igazi istentiszteletnek Isten Igéjében kell gyökereznie, a hívő figyelmét az Úrra és történelmi tetteire irányítva. A Baál-papok zagyva zsivajával ellentétben Illés csupán egyszerű imádságot mondott: „Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten” (37. vers). Illés nem adott elő „show műsort”. Egyszerűen imádattal állt meg az igaz Isten előtt, és nem volt hajlandó egyetlen hamis istent sem imádni, bármilyen formában is jelentkezzen.

Istentiszteletünknek mindig azzal a kérdéssel kell szembesítenie a hívőket, amit Illés is megkérdezett az izraelitáktól: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt” (21. vers). Istentiszteleti szolgálatainknak arra kell késztetnie, hogy megvizsgáljuk a szívünket és megtudjuk, vajon őszinte szeretetünk, hódolatunk merre irányul: az Úr vagy valami más felé?