Utánzás, engedmények és válság

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18;

1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 – 4:6

„Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre” (Zsid 5:14).

William Golding regényíró 1954-ben írta meg A legyek ura című elképzelt beszámolóját angol gyerekek egy csoportjáról, akik egy repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigeten rekedtek. Golding ezzel a történettel mint egy mai példázattal mutatta be az emberi gonoszságot. Elbeszélését az teszi különösen hatásossá, hogy a lényegében az ártatlanság mintaképeinek tartott gyerekek által érzékeltette, milyen romlott, gonosz, önző és kegyetlen is szíve mélyén az ember.

A keresztények erre természetesen azt mondanák, hogy ugyan mi ebben az újdonság? Hiszen ezt eddig is tudtuk! A kereszténység üzenetében szó van az emberi gonoszságról, bűnről, a Biblia egyértelműen utal erre. Vitathatatlan: a gonoszság rossz, az azonban már kevésbé egyértelmű, hogy „Mi a gonoszság?” Erre nem mindenki felel egyformán.

A héten, miközben tovább foglalkozunk az istentisztelet kérdésével, megvizsgáljuk a gonoszság egy bizonyos fajtáját, ami rettenetes következményeket zúdított Isten népére és általánosságban véve az egész emberiségre. Látni fogjuk, mit okozott az ókori Izráelben, de fel kell tennünk azt a fontos kérdést is, hogy mi magunk mennyire vagyunk rá hajlamosak.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: