AZ ISTENTISZTELET ÉS A SZENTÉLY

„Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése estvéli áldozat legyen” (Zsolt 141:2). Honnan merítette hasonlatait a zsoltáros? Mire mutat rá ebben a versben?

A teljes ószövetségi szentélyszolgálat középpontjában az áldozat állt. A rendszer célja az volt, hogy előre mutasson Jézusnak az egész emberiségért vállalt halálára, még ha a gonosz annyira el is ferdítette magát az áldozat fogalmát, hogy voltak, akik saját gyermekeiket is feláldozták, mert azt hitték, így csillapíthatják a haragvó isten (vagy istenek) dühét. Isten terve szerint az áldozatnak azt kellett volna bemutatnia, hogy mennyire hiábavaló is a saját érdemünk, azzal nem menthetjük meg önmagunkat; a bűnért egy ártatlan áldozatnak kell az életével fizetnie; az Úrnak megvolt a terve arra, miként bocsáthat meg a bűnösöknek, megtisztítva és kegyelemmel elfogadva őket. Nem csoda tehát, hogy az Izráel istentiszteletében központi szerepet kapó zsoltárok közül több is a szentélyszolgálatból vett képeket és példákat tartalmaz (lásd Zsolt 20:4; 43:4; 51:21; 118:27; 134:2; 141:2).

Időzzünk még a szentélynél! Beszélgessünk az állatáldozatokról, a papok szolgálatáról, az udvaron álló tárgyakról, a szentélyről és a szentek szentjéről! Milyen igazságra mutat rá Jézus értünk végzett munkájával kapcsolatban a földi rendszer, ami csak egy bizonyos ideig tartott? Miért olyan lényegesek ezek az igazságok az istentiszteletünk szempontjából?

Olvassuk el Zsolt 40:7-9 és Zsid 10:1-13 verseit! Hogyan kapcsolja össze Pál Zsolt 40:8 versét az áldozati rendszerrel?

A zsidókhoz írt levél írója rámutat, hogy üdvösségünket nem az állatok halála, hanem Krisztus biztosítja. Csakis Krisztus által lehetséges igazi bűnbocsánat. Az egész földi áldozati rendszer csupán előrevetítette azt, amit Jézus az emberiségért tett. Pál azt fejtegette hallgatósága előtt, akik valószínűleg Jézusban hívő zsidók voltak, hogy tekintetüket a földi rendszerről elfordítva figyeljenek Jézusra, Őt imádják. Másként fogalmazva: a szentélyszolgálat egésze Krisztusra mutatott előre, ezért a hívőknek már a jelképtől a valóság felé kell tekinteni, Jézusra és szolgálatára figyelve, amit engesztelő halála után a mennyei szentélyben értük végez.

Mit tehetünk azért, nehogy az istentiszteletet és az ahhoz kapcsolódó dolgokat tartsuk a legfőbb célnak? Hogyan győződhetünk meg róla, hogy istentiszteletünk Jézusra és értünk végzett munkájára mutat?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: