SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 20:4; 49; 54:8; 73; 78:1-8;

90:1-2; 100; 141:2

„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, sőt emésztődik lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé” (Zsolt 84:2-3).

A héber szó, amit így fordítunk: „zsoltárok”, abból a gyökből ered, ami azt jelenti, hogy „hangszerkísérettel énekelni”. A zsoltárok tulajdonképpen énekek voltak, és szerves részét képezték az izraelita istentiszteletnek. A szöveget (a zsoltárokat) ismerjük, ám a hangszerelés időközben feledésbe merült, pedig milyen nagyszerű lenne, ha az eredeti nyelven, azzal a kísérettel hallhatnánk, ahogyan először énekelték!

A zsoltárok tartalma igen gazdag és mély, számos témakört és érzelmet érintő, Izráel történelmétől kezdve a zsoltáros legtitkosabb, személyes fájdalmáig. Ilyen értelemben hozzánk is szólnak ezek az énekek, hiszen az egyház is része az Izráelig visszanyúló történelemnek, és nekünk is megvannak az egyéni panaszaink. Valószínűtlen, hogy előbb-utóbb ne tapasztalnánk A zsoltárok könyvében kifejezett gondokhoz hasonlót. Ugyanakkor a versekben megfogalmazott reménységben mi is fogózót találhatunk.

A héten A zsoltárok könyvét tanulmányozzuk, a benne foglalt témakörök közül néhányat. Megvizsgáljuk, hogyan kapcsolódnak az istentisztelethez ezek a kérdések, és ez milyen jelentőséggel bír ma számunkra.