Nemcsak Dávid életét határozta meg Istenről és az üdvösségről alkotott képe, de lelki vezetését és népére gyakorolt hatását is. Énekei, imádságai tükrözték szeretett Istene iránti mély tiszteletét. Személyes barátjaként és Megváltójaként ismerte az Urat.

1Krón 16:7 verse szerint aznap, amikor a frigyládát Jeruzsálembe vitték, Dávid új hálaadó és dicsérő éneket adott át Asáfnak, énekesei vezetőjének. Ebben a dicsőítő zsoltárban az istentisztelet két fontos elemét megtalálhatjuk: egyedül Isten méltó az imádatra, és ez mit vált ki az emberből. E zsoltárban Dávid először is Isten imádatára szólítja fel a népet.

Olvassuk el az egész éneket 1Krón 16:8-36 verseiben! Figyeljük meg, hányszor használja a következő, cselekvésre utaló szavakat és kifejezéseket, különösen a zsoltár első felében: dicsérjétek, énekeljetek, hívjátok segítségül az ő nevét, keressétek az Urat, beszéljetek, dicsekedjetek, emlékezzetek meg, hirdessétek, adjatok az Úrnak! Dávid számos okot felsorolt arra, hogy miért méltó Isten a dicséretünkre és imádatunkra.

Milyen múltbéli eseményekről beszélhetett Izráel népe másoknak is (1Krón 16:8, 12, 16-22)? Isten mely kiemelkedő tetteire kellett emlékezniük (12. és 15. versek)?

A hálaadó zsoltárnak közel egyharmada az Ábrahámmal kötött szövetségre tett utalás. Hogyan kapcsolódik az istentisztelethez a szövetség?

Az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségnek az képezte az alapját, hogy az Úr Isten képes volt nagy néppé tenni, megáldani és bevezetni őket az Ígéret Földjére. Az embereknek ezért szeretni és imádni kellett az Atya Istent, engedelmességgel tartoztak neki. Bármennyire más a mi világunk ma, ez az elv éppúgy vonatkozik ránk is.

Gondolkodjunk azon, hogy az imádatnak mely formáira szólít Dávid! Hogyan mutatkozhatnak meg ezek a gondolatok közösségi istentiszteletünkben?