TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Nádáb és Abihu bűne” és „Saul vakmerősége” című fejezetei.

„Isten átkot mondott azokra, akik eltérnek parancsolataitól és nem tesznek különbséget a közönséges és a szent között” (i. m. 318. o.).

„…csak Sátán tehette őt [Sault] ennyire vakká, ennyire vakmerővé. Kezdetben Saul igen nagy eréllyel látott a varázslók és bálványimádók kiirtásához, de később, engedetlensége idején őt is ugyanaz a lélek vezette Isten ellen, és Sátán éppen úgy uralta őt, mint minden varázslót és szemfényvesztőt. Azzal sem bántotta volna meg jobban Istent, ha nyilvánosan állást foglal a bálványimádók mellett” (i. m. 591. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Miért olyan fontos, hogy valóban Krisztus álljon istentiszteletünk középpontjában? Mi minden furakodhat be, még ha rejtetten is, ami azután eltereli a figyelmet az Úrról? Előfordulhat, hogy az Urat, az Ő nevét dicsőítjük, róla énekelünk, ám burkolt formában valami mást imádunk?

2. Hogyan válhat képmutatóvá az istentiszteletünk? Mit árul el rólunk, ha a gyülekezeten kívül egészen másként viselkedünk, mint az istentiszteleten, ahol fennhangon dicsőítjük az Urat? Egyikünk sem tökéletes, de az életmódunknak nem kell összhangban állni istentiszteletünkkel? Szomorú, hogy némelyek elmennek az istentiszteletre, otthon pedig bántalmazzák házastársukat, gyermeküket vagy egyéb gonoszságot művelnek. Mennyiben jelenti ez az istentisztelet megcsúfolását?

3. Olvassuk el újra az e heti alapigénket, majd hozzuk összefüggésbe az istentisztelet kérdéskörével! Mit tehetünk, nehogy éppen abba a bűnbe essünk, amitől óv ez a vers?

4. Hogyan sajátíthatjuk el mind jobban az istentisztelet és az Úr előtt való meghajlás „művészetét”? Hogyan tanulhatunk meg közelebb kerülni Istenhez egyéni áhítataink alkalmával?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: