TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „A szentély és szolgálata”; „Nádáb és Abihu bűne”; „A törvény és a szövetségek” című fejezetei; Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. „Az Úr szőlőskertje” című fejezete.

„A kegyelem trónja felett volt a ’Shechina’, vagyis az Isten jelenlétének szimbóluma. Az Úr a két kérub közül hirdette ki akaratát. Isten néha üzeneteit a felhőből hallható hangon közölte a főpappal. Néha fény esett a jobb szélen lévő angyalra, hogy Isten így jelezze jóváhagyását; máskor árnyék vagy felhő nyugodott meg a bal szélen levő angyalon, és Isten ezzel nyilvánította ki nemtetszését vagy elvetését valamivel kapcsolatban” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 306. o.).

„Az Úr úgy tervezte, hogy a maga teljességében [népe] között lakozik a világon. Nemcsak egyszerűen a sátorban kívánt megjelenni, hanem egészen be akart költözni az életükbe. Így szerette volna megmutatni nekik és rajtuk keresztül a világnak, hogyan válik a Messiás az Isten lakhelyévé” (F. C. Gilbert: Practical Lessons From the Experience of Israel for the Church of Today. Concord, Mass., 1902, Good Tiding Press. 351. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Mivel indokolhatjuk, hogy a tizedfizetés és az adakozás valóban része az istentiszteletnek? Milyen bibliai elvről feledkezünk meg, ha nem fizetünk tizedet és nem adakozunk?

2. Gondoljunk a gyülekezetünk szolgálataira! Inkább jellemző a hűvös, formális, száraz és örömtelen légkör, vagy jobbára érzelmektől fűtött, túlságosan heves, érzelgős a stílusuk? Van helyes egyensúly a két véglet között? Beszéljük meg ezt a kérdést!

3. Egyes gyülekezetek gyökeresen megváltoztatták istentiszteleti szokásaikat, hogy így tudjanak kapcsolatot építeni azokkal, akik nem járnak templomba. Ez a szempont egyrészt igen fontos, ugyanakkor milyen veszélyekre kell felkészülnünk, nehogy megalkudjunk fontos bibliai igazságok tekintetében, vagy felhígítsuk azokat?

4. Előfordul helyenként, hogy bizonyos szertartásokat évek óta egyféleképpen végeznek, és erre hivatkozva elzárkóznak minden változástól. Mit felelnénk, ha egy javaslatunkat így utasítanák el: „Ezt mindig így szoktuk csinálni.”


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: