TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Az Izraelnek adott törvény”, „Bálványimádás a Sínai hegynél” és „Sátán ellenségeskedése a törvénnyel” című fejezetek; Zsolt 105:26-45; 106:8-23.

„Alázatosság és tisztelet kell jellemezze azok viselkedését, akik Isten jelenlétében állnak. Jézus nevében bizalommal járulhatunk Isten elé, de nem közelíthetjük meg Őt elbizakodottan, mintha egy szinten lenne velünk. Vannak, akik úgy szólítják meg a nagy, a mindenható és szent Istent… mintha velük egyenlő, vagy alsóbbrendű lény volna. Vannak, akik úgy viselkednek Isten házában, ahogy nem merészelnének viselkedni egy földi uralkodó termében. Ezek az emberek gondolják meg, hogy az előtt az Isten előtt állnak, akit a szeráfok magasztalnak, aki előtt még az angyalok is eltakarják orcájukat. Istent nagy tiszteletben kell részesítenünk, és mindazok, akik jelenlétének tudatában vannak, alázattal hajolnak meg előtte” (i. m. 210. o.).

„Isten iránti őszinte tiszteletre késztet nagyságának érzete és jelenlétének tudata. Mélységesen kellene szívünkre hatnia, ha megérezzük a Láthatatlan jelenlétét. Az imádkozás órája és helye szent, mert Isten van ott… Amikor az angyalok kimondják ezt a nevet, eltakarják arcukat. Nekünk, elbukott, bűnös embereknek, micsoda tisztelettel kellene ajkunkra vennünk Isten nevét” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 31. o.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszélgessünk Istenről, aki közel van hozzánk, ugyanakkor hatalmas, fenséges és szent! A teológusok e kétféle tulajdonságát nevezik immanenciának és transzcendenciának. Hogyan tehetünk kellő hangsúlyt mindkettőre istentiszteleti szolgálatainkban? Hogyan tarthatunk közöttük egyensúlyt?

2. Mit tanulhatunk az aranyborjú imádásának tragikus történetéből, valamint a (látható és láthatatlan) hamis istenek előtti hódolás súlyos következményeiből? Milyen „bálványokat” imád társadalmunk? Milyen tanulságot vonhatunk le ebből a történetből mi, akik már régen várunk az Úr visszajövetelére?

3. Mi a helyzet az istentiszteleti szolgálatokkal? Hogyan segíthetnek jobban átérezni Isten fenségét, dicsőségét és hatalmát? Vagy inkább ilyenkor mintha a mi szintünkre próbálnánk lehúzni az Urat?

4. Mit jelent ismerni Istent? Mit felelnénk, ha valaki megkérdezné: hogyan lehet megismerni az Urat?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: