2Móz 32:1-6 elolvasása után válaszoljunk az alábbi kérdésekre!
Mi volt az az esemény, ami először is utat nyitott a hamis istentisztelet ilyen erőteljes megnyilvánulása előtt? Milyen tanulságot vonhatunk le ebből magunknak?
Miből készítették ezt a bálványt? Mit árul el ez arról, hogy mennyire értelmetlen a bálványimádás hamis gyakorlata?
Milyen különbségeket találunk a szobor előtt bemutatott szertartás és az Úr tisztelete között?
„…felkelének játszani”, „megromlott” a nép, „Hamar letértek az útról” (2Móz 32:6-8). E versekben nyomát sem találjuk a tiszteletnek és csodálatnak, amit pedig az igaz istentiszteletnek tükröznie kellene.
A nem tisztán héber származású tömegek (hiszen egyiptomiak is csatlakoztak hozzájuk a kivonuláskor, vagy akik héberekkel házasodtak össze) kétségkívül hatottak a népre, és azt követelték Árontól, hogy a számukra megszokott formájú és stílusú istentiszteletben vezesse őket. Amikor Józsué meghallotta a zajt, arra gondolt, hogy talán harcolnak odalent. Mózes azonban, aki élt Egyiptom királyi udvarában is, pontosan tudta, hogy mit hallanak. Bizonyára felismerte a féktelen mulatozás zaját, amit a tánccal, a hangos zenével, az énekléssel, kiabálással csaptak. Ez kísérte a pogány kultuszra jellemző általános összevisszaságot (2Móz 32:17-22).
Amikor az igaz Istenhez fordultak, alázat és tisztelet jellemezte a tetteiket. Az aranyborjú imádata közben viszont állatias módon viselkedtek. „Felcserélték az ő dicsőségöket: ökörnek képével” (Zsolt 106:19-20). Úgy tűnik, valóban igaz az emberi természetre, hogy nem emelkedhetünk magasabbra annál, amit imádunk vagy tisztelünk.
Milyen gyorsan és könnyen elfordultak az igazságtól az istentiszteletükben! A társaikat követve hamar eltértek az igaz Istentől! Hogyan győződhetünk meg arról, hogy istentiszteletünk gyakorlása közben nem esünk mi is hasonló hibába?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!