Mózes a pusztában élt, és valószínűleg láthatott égő bokrot. Ez önmagában még nem lett volna olyan különleges esemény. Olyat azonban addig bizonyára sosem látott, hogy egy lángoló bokor nem hamvad el, csak ég és ég. Abban a pillanatban tudta, hogy valami rendkívüli, különleges, természetfeletti dolog tanúja lehet.

Az igazi istentisztelet mely alapvető elemeit figyelhetjük meg 2Móz 3:1-15 verseiben?

Kezdettől fogva Isten szentsége tűnik itt ki, ami arra tanít, hogy milyen módon kell közelednünk hozzá. Isten meghagyta Mózesnek, hogy vegye le a saruját, mert szent földön áll. Az Úr tett határozott különbséget önmaga és a bűnös ember, Mózes között, akinek szüksége volt a kegyelemre. Tisztelet, csodálat és félelem – ilyen érzésekkel közeledjünk Istenhez, ha igazán akarjuk imádni az Urat.

Szintén lényeges még, hogy ennek az eseménynek Isten áll a középpontjában. Mózes először így válaszolt Istennek: „Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek…” (11. vers). Önmagára figyelt, arra, amire neki volt szüksége, a gyengeségeire, félelmeire, azonban nem sokkal később önmagáról Istenre és Isten tetteire terelődött a figyelme. Ebből is kitűnik: milyen fontos, hogy az Úr legyen az igazi istentisztelet központjában, ne mi! Így jutunk el az istentisztelet következő lényeges eleméig, ami az üdvösség és a szabadulás. Az Egyiptomból való kivonulás jelképezi a megváltást, amit Krisztusban nyerünk (1Kor 10:1-4). Isten nemcsak azért jelent meg Mózesnek, hogy bemutassa magát. Azt is tudatni kívánta vele, hogy milyen hatalmas módon szabadítja majd meg Izráel népét. Hasonlóképpen Jézus sem csak azért jött a földre, hogy bemutassa Istent és segítsen jobban megismerni Őt. Jézus azért jött, hogy meghaljon a bűneinkért, váltságul adja életét, azt a halált szenvedje el a kereszten, amit mi érdemelnénk. Halála által természetesen egyre többet és többet megtudunk Isten jelleméről, de végeredményben azért jött, hogy bűneink büntetését megfizetve igazi szabadulást adjon. Ezt a szabadulást részben jelképezte az is, ahogy az Úr kivezette Izráel népét Egyiptomból.

Mennyi időt fordítunk arra, hogy a keresztről és a Jézusban nyerhető szabadulásról gondolkozzunk? Vagy többet foglalkozunk más dolgokkal, amelyek nem üdvözíthetnek? Mi minden következik a válaszunkból?