SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 3:1-15; 12:1-36; 20:4-5; 32:1-6;

33:12-23

„Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem” (2Móz 20:2-3).

A samáriai asszonyhoz szólva mondta Jézus: „Ti azt imádjátok, amit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt” (Jn 4:22). Képzeljük el, milyen lehet azt imádni, amit nem ismer az ember! Persze bizonyos értelemben mindig ezt tette (sőt teszi most is) szinte az egész világ: azt imádják, amit nem ismernek. Ha látjuk, amint emberek imádattal meghajolnak egy kőtömb előtt, és hiszik, hogy az majd válaszol imáikra, olyanokat figyelünk, akik nem tudják, mit imádnak. Imádnak valamit, amiről azt gondolják, hogy üdvözítheti őket, noha ez nem így van. Modernebb viszonylatban, akik istenítik a hatalmat, a pénzt, a hírnevet, önmagukat, szintén olyasmit imádnak, amit nem ismernek, ami nem mentheti meg őket.

A keresztények számára viszont ez lehet a kérdés: tudjuk-e, hogy kit imádunk? Vajon ismerjük az Urat, akit szánkkal dicsérünk és tisztelünk? Kicsoda Ő? Mi a neve? Milyen valójában?

Ezen a héten Izráel népe életének korai történeteivel foglalkozunk. Megnézzük, hogyan tudhatunk meg többet Isten természetéről és jelleméről azokból a beszámolókból, amelyek az Úrral való találkozásaikról szólnak. Végtére is, ugyan mi értelme volna azt imádni, amit nem ismerünk?