BÉTHEL, AZ ÚR HÁZA

Jákób és Ézsau is a hívők két csoportját jelképezi, hasonlóan Kainhoz és Ábelhez. Ézsaut bátor, kalandvágyó lelkülete miatt jobban szerette az apja, aki inkább csendes, visszahúzódó volt. Jákóbban viszont jobbára a lelki beállítottságot figyelhetjük meg, de neki is voltak súlyos jellemhibái. Mindenáron meg akarta szerezni az elsőszülöttségi jogot, ami idősebb ikertestvérét illette, ezért ő is belement az anyja által javasolt csalásba, csak hogy megszerezhesse, amire áhítozott. Emiatt kellett rettegve menekülnie bátyja haragja és gyűlölete elől. Szeretett édesanyját soha többé nem látta viszont.

Olvassuk el Jákób menekülésének történetét (1Móz 28:10-22)! Figyeljük meg, hogyan bátorította, biztosította álmában Isten! Mit tett erre Jákób?

Mózes első könyve először itt említi Isten házát (17. vers). Jákób számára ez pusztán egy kőoszlop volt, de a szent történelemben Béthel igen fontos hely lett. Jákób itt tisztelte atyái Istenét, megfogadva, hogy hűséges lesz hozzá. Ábrahámhoz hasonlóan ő is ígéretet tett az Úrnak, hogy istentiszteletének részeként anyagi javainak tizedrészét neki ajánlja.

Megjegyezendő, hogy Jákóbon nagy félelem lett úrrá, és tisztelettel állt meg Isten színe előtt. Még soha azelőtt nem tudatosult benne így, hogy milyen hatalmas Isten, ellentétben önmagával. A Biblia feljegyzi, hogy Jákóbra félelem és mélységes tisztelet, csodálat szállt. Közvetlenül ezután imádni kezdi az Urat. Itt is szembesülünk azzal, hogy milyen lelkülettel kell Istent tisztelni. Erre a hozzáállásra szólít Jel 14:7, mondván, hogy „féljétek az Istent”.

Az istentiszteletben nem közeledhetünk Istenhez úgy, mint egy haverunkhoz vagy egyenrangú társunkhoz. Magatartásunkban tükröződnie kell, hogy bűnösök vagyunk, akiknek kétségbeejtő szüksége van a kegyelemre. Szükséghelyzetünkben félelemmel boruljunk le Alkotónk előtt! Hálásak lehetünk azért, hogy Isten, a világegyetem Teremtője szeret, és oly sokat tesz megváltásunkért.

Mennyi bennünk a csodálat, a tisztelet és a félelem, amikor imádjuk az Urat? Vagy talán kemény, hideg és hálátlan a szívünk? Ha az utóbbi az igaz, hogyan változtathatunk rajta?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: