„Néha úgy a legkönnyebb elérni az alázat állapotát, ha teszünk egy sétát, és figyeljük Isten teremtett világát. A napi séta békés módot kínál arra, hogy a külvilágra összpontosítsunk.
Nem mindig könnyű elvonulni a magány, a csend, a pihenés birodalmába. De ha nem találunk rá alkalmat, veszélybe kerülhet Istenben való fejlődésünk.
Első lépésként szánjunk napi húsz percet egy magányos sétára – jó tempóban. Csak mosolyogjunk az idegenekre, és a természet világának szépségeiben csodáljuk Isten művét, dicsőítve az Urat! Aggodalmainkat hagyjuk otthon vagy az irodában! Frissítő szokás ez, pihenés, melynek eredményeképp Isten egyre jobban hat ránk.
A legtöbb ember nem sajátította el azt, hogyan lehet alázattal Krisztusra összpontosítani a figyelmet. Magányos sétánk során, elszakadva a környezettől, lehetőségünk lesz arra, hogy Istenre összpontosítsunk, érdeklődésünk, szeretetünk felé irányuljon.”
W. Philip Keller