MENNYEI LAKÓHELYÜNK

Mit mond Pál 2Kor 5:1-4 verseiben? Minek a reményét tárja ismét elénk? Hogyan illik ide az öltözetek hasonlata?

Ameddig ezen a világon élünk, ebben a testben, ebben a házban, addig mindig is sóhajtozni fogunk. Ki az, aki ne sóhajtozna e „földi sátorházban”, ami mostani testünket jelenti? Nézzük meg Az első korinthusi levél 4. fejezetét, ahol az apostol felsorolja, hogy mennyi bajjal találkoznak Jézus követői az életben! Ezután tér rá Pál a ma vizsgált versekre. Való igaz, sóhajtozunk, szenvedünk, azután meghalunk, de ez még nem minden. Ígéretet kaptunk, hogy felöltözhetjük „mennyei hajlékunkat” (2. vers).

Mi az a két hasonlat vagy kép, amivel Pál e versekben él, bemutatva jelen helyzetünket és a ránk váró reménységet?

Ókori írások némelyikében hasonlónak tekintették, ha valaki felöltözött, ill. a házon belül volt. Az öltözet és a ház is az emberen kívül áll, bizonyos védelmet, takarást biztosít (Pál korában a szegényebbek öltözetének elnevezése abból a szóból eredt, ami azt jelentette: „kis ház”). Valamilyen okból az apostol különböző képeket használva akar egymással szembeállítani két alapvető gondolatot: az ideig-óráig való földi hajlékot a mennyei, örökkévaló hajlékkal; a mezítelenséget a felöltözöttséggel; a halandóságot (a biztos halált) az élettel, a Krisztusban nyerhető örök élettel. Végeredményben ezek a hasonlatok mind ugyanazt fejezik ki: reménységünk, hogy Krisztus visszatérésekor halhatatlan testbe öltözünk, ill. abban lakozunk. Másként fogalmazva: e versek a Jézus által felkínált örök élet ígéretéről szólnak.

Gondoljunk a halálra, látszólagos végérvényességére! Ugyan miben reménykedhetnénk, ha nem hinnénk, hogy létezik valami azon túl is? Mi minden igazolja, hogy nem a halálé lesz a végső szó? Beszélgessünk még erről!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: