Nem kérdés, Krisztust felöltözni annyi, mint Jézusban új emberré válni. Azt jelenti, hogy a hívő (legalábbis bizonyos mértékig) átváltozik „Teremtőjének képmására” (Kol 3:10, új prot. ford.). Számtalan élet tanúsította és tanúsítja ma is annak a valóságát, amit az Úr vitt végbe bennük és értük. Közülünk is sokan jó példái annak, hogy mit jelent felöltözni Jézust, noha követünk el hibákat, vannak küzdelmeink és időnként megbotlunk.

Viszont beszéljünk őszintén! Ha Krisztus tettének hatóköre csupán ezt az életet érintené, végeredményben akár felöltöztük Krisztust, akár nem, csak a sír várna ránk. Sokan rengeteget szenvedtek Jézusért és a hitükért. Bármilyen jutalmat nyernének is érte most, mégis mi az, mi lehetne az ahhoz képest, ami Jézus második eljövetelekor vár ránk?

Milyen nagyszerű reménységről szól 1Kor 15:49-55 szakasza?

Az 53-54. versben is megtaláljuk a felöltözésre utaló szót, amivel az eddigiekben foglalkoztunk. Itt azonban az apostol egy egészen új szintre emeli a kérdést. Krisztust felöltözni nemcsak azt jelenti, hogy az ember Jézus jellemét tükrözi, megmutatkozik benne az Úr erkölcsi képe és az általa tanított elvek szerint él. Másként fogalmazva, itt nem pusztán jogi értelemben és nem csak erkölcsi értelemben vett változásról van szó, hanem gyökeres fizikai átváltozásról is. Halandó testünk, fájó, szenvedő, öregedő testünk ugyanolyan halhatatlan testbe „öltözik”, mint amilyen Jézusé lett a feltámadás után. Ez az igazi ruhacsere! Ekkor kapunk valóban új öltözetet! Ez a ránk váró igazi, legnagyobb reménység, az, amiért érdemes hinni (lásd 1Kor 15:12-19)!

A legtöbben rádöbbenünk (különösen, ahogy idősödünk), milyen gyenge is a testünk, nem számíthatunk rá feltétlenül, hogy mindent kibír. Ha ezt még nem látjuk magunkban, másokban észrevehetjük. Gondoljunk arra, hogy milyen nagyszerű reménységet tárnak e versek elénk, ami Jézusban a miénk lehet! Ugyan mit ajánlhat a világ, gondoljunk bármire, ami miatt érdemes lenne elveszíteni az ígéretet, amiről itt olvastunk?