Mk 5:24-34 és Lk 8:43-48 szakaszai beszélik el annak az asszonynak a történetét, „aki tizenkét éve vérfolyásos” volt. Betegsége már önmagában is súlyos orvosi eset volt, ráadásul a kor társadalmában a rituális tisztátalanság bélyegét is hordozta, ami a nő baját tovább nehezítette. Az orvosok pedig nem tudtak segíteni rajta. A kétségbeesett asszony minden pénzét rájuk költötte, de egyre csak betegebb lett, ami korántsem meglepő, tekintettel az akkoriban alkalmazott gyógymódokra. Elképzelni sem tudjuk igazán, mennyi szenvedést és szégyent kellett kiállnia a kór miatt.

Majd feltűnt Jézus, és lélegzetelállító csodákat tett!

Mi a jelentősége Mk 5:24-34 és Lk 8:43-48 versei alapján annak, hogy az asszony hitte: csak meg kell érintenie Jézus ruháját és meggyógyul?

Az asszony erősen hitt Jézusban, elég erősen ahhoz, hogy biztosra vegye: elég megérintenie a Mester ruháit és máris meggyógyul. Természetesen nem az a bizonyos ruhadarab segített rajta és nem is az érintés. Isten ereje gyógyította meg, az hatott a kétségbeesésében hittel az Úrhoz forduló emberre, aki tudatában volt saját gyámoltalanságának, szükségének. Amikor az asszony megérintette Jézus ruháját, cselekedetében megnyilvánult hite. Éppen ez a kereszténység lényege.

Vajon miért kérdezte meg Jézus, hogy ki érintette meg a ruháját?

A kérdésével és a beteg tettének, gyógyulásának nyilvánosságra hozatalával Jézus engedte, hogy a nő bizonyságot tegyen róla az ott lévőknek. Azt akarta, hogy mások is megtudják, mi történt. Valószínűleg az asszonyban is tudatosítani kívánta, hogy semmiféle varázserő nem volt a ruháiban, nem az gyógyította meg, hanem Isten hatalma, ami a hite miatt mutatkozhato tt meg benne. Valóban rendkívül kínos volt a helyzete, de miután meggyógyult, bizonyságot tehetett arról, amit Krisztus érte tett.

Hogyan tanulhatunk meg mély hittel és elfogadással járulni az Úr elé, elismerve tehetetlenségünket? Hogyan tudjuk megőrizni Istenbe vetett hitünket és bizalmunkat, ha a gyógyulás nem úgy következik be, ahogy kértük?